7. Fejezet - Showtime

Ez a nap is eljött. A buli napja. Izgatott vagyok. Nem, ez nem a megfelelő kifejezés, amit kerestem. Nyugtalanság, zaklatottság jobban leírná, amit jelen pillanatban érzek, itt állva a bankett helyszíne előtti járdán. Egy kicsit feszengve  megigazítottam a ruhám, mert a tökéletes visszavágás gondolatától is elkap az idegbaj. Nem hiszem el, hogy ezt csinálom. 

Mikor kitaláltam az egészet nem lehettem teljesen észen, de főleg akkor nem, mikor elmondtam a bátyámnak és Aminak. Ha nem szólok nekik erről a hülye gondolatomról, akkor nem bátorítottak volna, vagyis nem kéne itt állnom. Ehelyett nyugodtan ülhetnék otthon a kényelmes kanapén, és ehetném a különféle édességeket. Persze az önostorozás sem maradna el,belőlem kiindulva. Ki vagyok én, hogy ne gondoljak arra, hogy mit ronthattam el, hiszen a szeretteim kihasználták a naivitásomat és önzetlen szeretetemet feléjük. 

De ne szaladjunk ennyire előre...

*****

Reggel próbáltam beadni a szüleimnek a nagy kétségbeesettségemben, hogy sajnálatos módon belázasodtam, kapar a torkom, nem kapok levegőt. Ők még csak-csak hittek nekem -jobban fogalmazva hinni akartak nekem, - de mikor Gabi megtudta az állbetegségemet, berontott a szobámba, és elkezdett velem veszekedni. Nem, nem kiabált és ordítozott, az nem az ő stílusa, inkább próbált észhez téríteni.

-Mi az Petra, megbetegedtünk? - kérdezte Gabi mindentudó módon.

-Igen - köhögtem erőltetetten. - Nem hallottad? Egész Heves megyében járvány van. Több ezren mennek naponta orvoshoz. Talán nekem is el kén...

-Petra, én ki vagyok?-szakított félbe.

-Gabi....

-A nevemet én is tudom, erre az egy részletre még én magam is emlékszem, hidd el. Pontosabban.

-Nem egészen értem mire gondolsz. Veled minden oké? Talán te is belázasodtál? -néztem meg a homloka hőmérsékletét kuncogva. Jó, jó, nem vagyok én annyira ostoba, de akkor jól esett vele hülyéskedni.

-Mindketten tudjuk, hogy ebben a szobában egyetlen egészségtelen élőlény tartózkodik, az pedig a kaktuszod.

-Hééé, ezt a hangsúlyt érdemlem betegen, fiatalember? -kérdeztem nevetgélve. - Egyébként mi baja lenne Leilának? 

-Petra, amióta hazajöttem senki nem foglalkozott vele.

-Ez nem igaz! - háborodtam fel.- Oké, talán egy-két napja nem adtam neki vizet, de könyörgöm, Leila egy kaktusz! Azért van ilyenem, hogy ne száradjon el. 

-Oké, ahogy gondolod. A te felelősséged. De mindketten tudjuk, hogy nem ezért jöttem fel a szobádba. Egy kicsit beszélgessünk. Mi a helyzet veled? Nem úgy volt, hogy ma megmutatod Kingáéknak, hogy mi lakozik benned? Miért döntöttél mégis a megfutamodás mellett? - kérdezte gyengéden.

Igen, talán megfutamodtam. De senki nem mondhatja, hogy nincs miért megfutamodnom, nem volt rá semmi okom. Nem tudom mennyien tudnák ezt megtenni a helyemben, amire én jelenleg készülök. Persze, van pár nálam jóval bátrabb, belevalóbb személy ezen a bolygón, de összességében egy hosszú és komoly kapcsolat a téma tárgya. És persze azt sem tekinthetjük semmiségnek, hogy az exem, aki megcsalt engem, még mindig birtokolja a szívemet. Teljesen, minden kétség ellenére. Viszont ami megijesztett, hogy nem csak a szerelem az, ami hozzá fűz engem. Nem, nem a csalódásra és bosszúra gondolok; azokon már túltettem magam, hanem a gyűlöletre. Egész életemben flúgosnak gondoltam azokat, akik folyton azt hajtogatták, hogy a szerelem és a gyűlölet mennyire közel van egymáshoz. Nem értettem. Hogy gyűlölhetném a szerelmemet? Teljesen értelmetlen volt az egész teória, legalábbis a bizonyos estéig. Aztán minden értelmet nyert. Akit a legjobban szeretsz tudod a legszenvedélyesebben gyűlölni. A baj csak az, hogy hiába gyűlölöm, amellett ugyanúgy szeretem őt, még ha tagadom is. Egy kicsit elkalandozhattam, mert a valóságba visszacsöppenve Gabi érdeklődve várt a válaszomra.

-Nem tudom. Talán mert félek. Igen, ez az. Félek; ha mind megjelenünk a bulin, abból nem sülhet ki jó. Én egyedül megyek, hiába lesz ott Amanda is, velük szemben egymagamra számíthatok csak. Elképzelem, ahogy Kinga rámemeli azt a gúnyos tekintetét, amivel azokat vizslatott, akiket nem bírtunk. Mindig az ő oldalán álltam - megjelent az első könnycsepp a szememben, ami egyetlen dolgot jelent; jön a többi is. - Erre hirtelen én lettem az ellensége. Nem csak Peti hiányzik, hanem a legjobb barátnőm is. Mindent együtt csináltunk. De nem kéne ezeket újra átvitatnunk, hisz te is ugyanolyan jól tudod, mint én. Aztán ott lesz Peti is, és elhiheted, nem lesz könnyű végignéznem, ahogy a tökéletes világukban rajtam röhögjenek.

-Gyere ide, hugi -húzott magához Gabi. Lehajtottam a fejem az ölébe, és ő nyugtatóan simogatta a hajam. - De ne gondolj egyből a legrosszabbra. Több évig voltatok állandóan együtt, talán odamennek majd hozzád bocsánatot kérni, vagy valami.

-Na, azt főleg nem szeretném. Már csak az kéne, hogy ők sajnáljanak engem! Annál nincs megalázóbb - zokogtam az ölébe. A farmerját teljesen eláztatta a könnyáradat. -Őszintén, már nem is annyira érdekel, hogy megmutassam nekik, nem törtem össze.

-Az egészet rosszul fogod fel, Petrus.  Ne azért csináld, hogy kielégíthesd a bosszúszomjadat, még ha te ezt nem is annak nevezed - szúrta közbe, mert érezte, hogy közbe akarok szólni.-Magad miatt tedd. Szerintem fontos lenne számodra, hogy saját magad számára bebizonyíthasd, ez nem a világ vége. Igen, szakítottál az első barátoddal. De, hé! Abban biztos lehetsz, hogy hiába volt ez az első szakításod, viszont még nem az utolsó. Annyi fiú fog még a kegyeidért versenyezni, hogy nem győzzük majd őket távolt tartani tőled apával - erre felnevettem, bár úgy hangzott, mintha felzokogtam volna. -Az első szerelem elmúlása a legnehezebb, és a leglassabban is tudsz rajta túllépni. De túl fogsz. Egy erős, gyönyörű, és nem mellesleg intelligens lány vagy. Ha ennyire hülyék voltak, hogy azt tették veled, akkor meg sem érdemlik azt, hogy a közeledben legyenek. Ezt vésd az eszedbe, rendben? - cirógatta meg a hajam.

-Nem tudom mit mondjak...

-Hát, annyi megteszi, hogy Gabi, te vagy a legjobb. Szeretlek.

-Tudod, hogy így van - komolyodtam el. - És nagyon-nagyon szeretlek. 

-Tudom, picur- egy puszit nyomott a fejemre, majd felállt, és az ajtó irányába ment. -Ja, jut eszembe! Bátorkodtam áthívni Amandát hozzád, hogy rakjon rendbe téged. Így mégsem mehetsz a bankettre, nemde?

-Gabi!

-Bocsi, de már nem mondom le. Az mégis hülyén venné ki magát, nem? - kinyújtottam rá a nyelvem, mire ő nevetve kioldalazott a szobámból.

*****

Négy órakor megjelent Amanda is a házunkban.

-Szia! - öleltem át, majd segítettem neki lerakni a sok holmiját. -A bankett nem 9-kor kezdődik?

-De...-mondta értetlenül

-Akkor miért kell már most készülődnünk?

-Ha tökéletesen akarsz megjelenni, már pedig úgy fogsz, akkor szükségünk lesz erre a pár órára. Ja, és én is itt fogok készülődni, ha nem gond.

-Ami, miért lenne? Ez így jobb is lesz, ketten. Tisztára mint egy amerikai filmben, ahol a csajok készülődnek a bálra.

-Jaja. Tök izgi, nem? Alig várom, hogy meglássalak a ruhádban.

-Én meg azt, amikor Áron először megpillantja majd az ő hercegnőjét, a gyönyörű ruhájában. El fog állni a lélegzete - a mosolyom olyan széles volt, mint régen. Legalább Ami kapcsolata tökéletes. Ennél most nem is kérhetnénk többet. És nem is várom el, hogy az ő kapcsolata is menjen tönkre. -Amióta Petivel szakítottunk feltűnően keveset beszélsz a saját kapcsolatodról. Ugye nem miattam? Én csak örülnék neki, ha Áronról beszélnél. Egyikünknek ugyanis boldognak kell lennie. 

-De ez téged nem zavar? Mert én teljes mértékben megértem, ha...

-Amanda, nincs semmi ha. Milyen barátnő lennék, ha a boldogtalanságodat kívánnám? Na, gyere ide! - jó szorosan megölelgettük egymást.

-Rendben, de most térjünk vissza a fontos dolgokra.... Nos, akkor te gyorsan zuhanyozz le, mosd meg a hajad, én addig kipakolom a cuccaimat - tolt be a fürdőmbe.

-Igen is, asszonyom! - kiáltottam ki a fürdőmből. 

A lehető leggyorsabban megfürödtem, negyed óra múlva már ott ültem a tükröm előtt, miközben ő a hajammal bűvészkedett.

A ruhámra való tekintettel, az én hajam hullámokba fog a hátamra omlani, míg Amiét egy kontyba csináltam meg, neki is a ruhája miatt. Az én egyszerű, de véleményem szerint annál szebb ruhámmal ellentétben, Ami ruháját káprázatos kövek díszítik. Ezért az alap haj, és alap, lenge smink számára. Viszont én nem jártam ilyen jól, ugyanis mindenképp "tetszettős" sminket kellet csinálnia, legalábbis Amanda szerint. Ezért én a vérvörös ruhámhoz vörös ajkakat és körmöket is kaptam. A végeredményért mindketten sokat küzdöttünk, de mindenki tudja, hogy a szépségért meg kell szenvedni.

Még elvégeztünk az utolsó simításokat magunkon, majd felvettük a magassarkúinkat, és a földszint felé vettük irányunkat.

-Lányok, mindketten csodaszépek vagytok -adott puszit nekünk anya. - Gabi, gyere, csinálj képet a lányokról

-Ez igazán nem szükséges -hadarta Ami.

-Na, mi az? Talán nem szeretnéd megörökíteni ezt a pillanatot? - kérdeztem kuncogva, mire oldalba bökött. Sokkal jobb kedvem lett, miután Ami átjött. Az ökörködéssel teljesen megnyugodtam, és feldobódtam. Igazán vártam az estét.

Képek, még a folyamat közben:

Képek a ruháinkról(enyém a vörös, Amié a barackos-rózsaszínes)

A hajunk:

*****

És most itt állok az előkelő hotel előtt, ahol a bankett lesz megtartva. Izgatott párok járkálnak ki-be. Én meg itt állok, mint egy szerencsétlen. Amanda egy étterembe ment találkozni Áronnal, és azután fognak jönni bulizni. Nem tudom mi történt velem, de nem bírom rávenni magam a bemenetelre. Egyszerűen lefagytam. Még öt percig nézhettem a szerelmes párocskákat, mikor a kis fekete táskámban megcsörrent a telefonom. Ez Vendel csengőhangja. Vendel apa egyik barátjának a fia. Ő 2 évvel idősebb nálam, és Pestre jár egyetemre, mérnöknek tanulom. Ő is a mi sulinkba járt, és ő volt az egyik legnépszerűbb srác. Nagyon szeretem őt, persze mint egy barátot. Szinte minden nyaralást együtt tölt a 2 család, tisztára olyanok  nekem, mintha már rokonok lennénk. 

-Igen?

-Szia Petra! Hol vagy?

-Szia Vendel! Jó hallani a hangodat. Rég nem beszéltünk - adtam hangot örömömnek. -Tudod, mint mindig, ebben az évben is most rendezték meg  a bankettünk....-egy érintés belém fojtotta a szót.-Mindjárt visszahívlak, oké? - fordultam meg miközben kinyomtam a telefonom. 

-Csatlakozhatok? - kérdezte szelíd mosollyal a mögöttem álló férfi.

-Úristen! Te hogy kerülsz ide? -kérdeztem totális sokk alatt állva, miközben ránéztem a telefonomra.

-Köszönöm kérdésed, megvagyok, és te szépséges hölgy? -kérdezte Vendel. Húsvér Vendel. Hogy-hogy termett itt? Nem tudom. De azt igen,hogy a legjobbkor jött.

-Bocsi, bunkó voltam. Ne haragudj... -gyorsan megöleltem. - De most komolyan, hogy kerülsz ide? Nem Pesten kéne lenned?

-Tulajdonképpen nem. Ilyenkor már nincs órám, úgyhogy hétvégére hazajöttem. De még a hét közepén, talán szerdán hívott Gabi, és elmondta, hogy mi a helyzet veled. Mindketten egyetértettünk, hogy jót tenne neked ha eljönnék veled a bankettre, így itt vagyok, természetesen mint lelki támasz. Plusz beverek egyet annak a hülye Peti gyereknek is -morogta, mire játékosan belebokszoltam a karjába. -Mindegy, nem is akarok rá gondolni. De te gyönyörű vagy, Petra - forgatott meg a tengelyem körül, mire kissé elpirultam.

Hiába szeretem még mindig Petit, azt azért nyugodt szívvel bevallatom, hogy Vendel nagyon jóképű. Szőke haja tökéletesen van belőve, kék szeme úgy ragyog az arcán, mint két kobalt, és a szája csábítóan húzódik minden egyes mosolya alkalmával. Mint a szőke herceg.

-Tehát, mi a terved, Vendel? -kérdeztem nagyon-nagyon kíváncsian. Az arcából semmit nem tudtam kifürkészni.

-Bemegyünk ebbe az ostoba buliba, és a valaha volt legjobb estét fogjuk belőle kihozni. Bízz bennem. Ja, és higgy nekem, mindenki minket fog nézni. Igen, még Petiék is. A fiúk mind irigyek lesznek rám, - megint elpirultam - a lányok meg természetesen rád.... - erre muszáj volt felnevetnem.

-Úgy látszik, te tényleg nem változtál semmit - kacagtam. -De ez jó! Annyira hiányoztál. Már vagy 3 hónapja nem találkoztunk....

-Nekem is hiányoztál Petra - komolyodott el egy pillanat erejéig. Ez a pillanat kemény 5 másodperc volt, én összefontam a karom a nyaka körül, ő pedig erősen szorított engem. Beszívtam finom illatát, majd a pillanat tovaszállt. -Na, gyerünk! mutassuk meg nekik kivel van dolguk!

-Showtime! - mondtam utoljára, majd felvedlettem a hűdeboldogvagyok arcomat.

6. Fejezet - Revenge or not?

Sziasztok drágaságaim!:))

Megjöttem a hatodik résszel, aminek a megírására elég nehézkesen szántam rá magamat, de annál jobban esett megírnom.

Nem árulok el vele nagy titkot, mert már ugye említettem a múltkori posztomban - http://jesuisintrepide.blogspot.hu/2014/02/nem-tuntem-el.html -, hogy ezzel a sztorival párhuzamosan írok még egy másikat is. Na, azóta plusz egy jött a képbe és ha így haladok vele, lehet hogy az újat fel fogom rakni a netre. Még gondolkodom rajta, írok még hozzá egy két ötletet. Mindenképp értesíteni fogok mindenkit, ha netalántán új blogot nyitnák miatta, de az sem mostanában lesz szerény véleményem szerint.

Ezzel a történettel kapcsolatosan: most már nem tervezek három-négy hónapnyi szünetet kivenni, de nem ígérek heti egy részt, mert még mindig elég zsúfolt a magánéletem. 

Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.

Puszi:

K. ♥

*****

Mi a tökéletes bosszú? Féltékennyé tevés? Ugyan már. Esetleg ha leégetném őket mindenki előtt.... Nem, ez sem megfelelő. Mi lenne, ha.... Az érettségi óta a tökéletes bosszún agyalok. Mégis mi a francot kellene tennem, ami miatt észrevennék magukat. Habár jólesett a múltkori, amit Peti tett, hogy megvédett a szóbelin attól a seggfej sráctól - de magamtól biztos nem vallanám be, hogy imponált a törődése. Először, mert még azt gondolnák, hogy még mindig fülig szerelmes vagyok belé, és olyan hülye liba vagyok, hogy a megcsalás után is megbocsátanék neki. Másodjára pedig, hiába nem vagyok buta liba, a szerelem nem fog elmúlni egy csettintésre, akár akarom, akár nem. Azóta több százszor kívántam, hogy bárcsak elfeledkeznék róla, róluk, de ez nem így megy. Semmi pénzért nem mondanám el nekik, hogy rohadtul fáj, amit tettek, és a szívem több ezer darabra tört össze, amit ha nem is örökké, de egy bizonyosan hosszú ideig nem leszek képes a pontos, régi énjére összeilleszteni. Mint a puzzle, aminek hiányzik egy-két nélkülözhetetlen darabkája. Ez vagyok én. 

Minél többet töröm ezen a fejem, annál mélyebbre kezdek süllyedni. Ami a legszörnyűbb, ezt én magam vettem észre, kis felvilágosítással, de feltűnt. Belegondolni is szörnyű, hogy milyen keserű, bosszúszomjas emberré változhattam, ha ez már saját magamnak is feltűnt. De épp ezért még időben le szeretnék állni. Ki kell vernem a fejemből a bosszút. nem is kéne tudnom a jelentését a szónak. Egyáltalán létezik ilyen szó? - így kéne reagálnom, mikor valaki megkérdezi, hogy gondoltam-e rá. Szerencsémre van még két személy, akikkel merek őszintén beszélni, akikről tudom, hogy nem hagynának magamra, hogy egyedül süljek fel a nagy tervem közepette. Ami és Gabi. Igen, ők meghallgattak. Ami, a bosszút nem ismerő legjobb barátnőm, és a bátyám, aki az észérveket sorakoztatta fel előttem. 

- Ne süllyedj le mások szintére, Petrus! Te tudod a legjobban, hogy ez nem a te stílusod - aggódóan tekintett rám. Aggódóan. Akkor elgondolkoztam. Én eddig olyan hülye voltam!

A bátyámnak teljesen igaza van. Így az újabb, rosszabbnál rosszabb ötleteimet is el kellett vetnem. Miután letisztáztam a dolgokat a fejemben, hogy tulajdonképpen mit is akarok, rájöttem, hogy rossz irányba kezdtem kapirgálni. A gonosz indulatoktól megszabadulva egész frissnek éreztem magam. Nem hazudok, a történtek ugyanúgy szarul estek, de egy új szemszögből látva mindent másképp fogtam fel. Persze, nem volt szép amit tettek, de lehet hogy nem csak bennük van a hiba? Mi van ha én vagyok az egész dolognak az okozója? Ki tudja, lehet hogy szörnyű barátnő voltam Peti szemében, vagy rossz lb Kingáéban. Nem tudom. De ezt tőlük nem is akarom megtudni. Legalábbis egyenlőre. Meglátjuk mit hoz a sors. 

Egy dologban voltam biztos. A tökéletes visszavágásomban. Már nem hívom bosszúnak, mert újonnan nem is azt tervezek ellenük. Csak egy egyszerű visszavágás, amitől lehet hogy még jobban pofára fognak esni. Valószínűleg arra számítanak, hogy nem fogok megjelenni az utolsó közös évfolyambulin -Ez amolyan búcsú. Igen, a búcsú tőlünk a suli felé. Jó 4 évet töltöttünk el a gimiben, hiába akarná valaki letagadni. - Vagy ha be is toppannék, akkor kisírt szemekkel, összetörten, mint egy áldozati bárány, aki már érzi a vég eljövetelét. 

Erre várhatnak!! Igen, meg fogok jelenni a buliban. És igen, nagyszerűen fogom érezni magam.

A legjobb dolog amit tehetek ebben a helyzetben, anélkül, hogy leégetném , vagy egyszerűen leminősíteném magam egy kicsinyes bosszúval, hogy a világ legvidámabb embereként megyek el partizni. Meg fogom nekik mutatni, hogy nem törtem össze - legalábbis külsőleg úgy fog tűnni!!- és nem körülüttök forog minden gondolatom. Hanem nélkülük is ugyanolyan jól tudom érezni magam, sőt, sokkal jobban. Egyáltalán nincs rájuk szükségem, az a legjobb, hogy az egész incidens még most kiderült, nem akkor, mikor már elméletben az esküvőnket terveztem volna Petivel. Csak pozitívan.

****

Ez járt a fejemben azon a csütörtökön is, mikor Amival a plázába mentünk megvenni a tökéletes ruhát a bulira. Az egyik kedvenc butikunkban próbálgattuk a szebbnél szebb ruhákat. 

- Amanda! Segítenél becipzározni a ruhát? Mintha beakadt volna a csipke a cipzárba, vagy nem is tudom...- szóltam ki neki a fülkéből. Nem kaptam választ. Megismételtem a kérésemet, de megint semmi. Kénytelen voltam kimenni a fülkéből, és megkeresni a barátnőmet a hatalmas üzletben. Keresgélés közben megkértem az egyik személyzeti srácot, hogy cipzározza be nekem a ruhát, amit egy kis ügyetlenkedés után meg is oldott.Megköszöntem neki, majd tovább kutattam Ami után. Hát ez a lány meg hová tűnt?  Ez nem jellemző rá, gondoltam magamban. Megvontam a vállam, és visszaindultam a fülkék irányába. Aztán egy olyan személyt pillantottam meg a csinos ruhák között járkálni, akit mostanában szívesen elkerülnék. Kinga. Remélem Peti nincs itt vele, mert az elég cikis szitu lenne.... Próbáltam besliccolni a fülkébe, ahol a többi ruhámat hagytam, de meghallottam a nevemet a hátam mögül.

- Petra!! - olyan hangosra sikeredett ez a köszöntés, hogy szerintem a szomszédos boltból is idepillantottak egypáran. Kicsit félszegen fordultam hátra. De az arckifejezésem egyből megváltozott, és a szám is mosolyra húzódott, mikor jobban szemügyre vettem a lányt velem szembe. Nem Kinga volt az. Petra, mindenbe beleképzeled a dolgokat - mondaná a nagymamám. De azt be kell vallani, hogy a hasonlóság elég nagy közöttük. Mindketten magasak, modell alkatúak, és a hajszínük is egész hasonló messziről nézve.

- Hali, Zsófi! Mi van veled? Ezer éve - köszöntem oda neki én is. Zsófit az általánosból ismerem. Ott két évvel járt felettem, de jó kapcsolatba kerültünk, mert mind a ketten egy szakkörre jártunk. Énekre. Régi szép emlékek. - Hát te hova jár egyetemre?

- Pestre járok orvosira.... - és így tovább, és így tovább. Zsófiról tudni kell, hogy neki soha be nem állna a szája.... de így is van jól.

*****

Ha tetszett a rész, ne felejtsetek el komizni vagy pipálni, mert ez sokat jelent számomra!!:))

Nem tűntem el!!

Sziasztok!;)

Először is mindenkinek boldog, örömökben teli új évet kívánok! Teljesüljön minden kívánságotok, legyen minden tökéletes 2014-ben számotokra.

Tudom, decemberben hoztam utoljára részt, de van magyarázatom. Nem, nem raboltak el, kínoztak/öltek meg. Azt még decemberben megírtam, hogy ha a téli szünetig nem hozok újat a szünetben senki ne számítson újra. Ez sajnos így is történt. A szünet elejétől január közepéig még csak gép/internet közelben sem voltam, nemhogy részt tudtam volna hozni magánjellegű okok következtében. De addig is sokat törtem a fejem a blogon. A sztorin, hogy mit is akarok belőle kihozni. Mikor elkezdtem nagyon optimista voltam, arra gondolva, hogy igen, én minden héten hozok majd friss részt, és én tipikusan el nem tűnő blogger leszek. Ahogy tudjátok ez nem így történt. Nem csak a rengeteg- de tényleg(!)- tanulni való miatt, hanem egy másik oka is volt...

Nem tudtam mit kéne írnom. Valahogy nem érzem már magaménak a történetet. Igen, én találtam ki, alkottam meg a szereplőket, de az első pár fejezet után nem jött az ihlet. Pedig tényleg próbáltam. Pinkie promise! Az idő telt, és nem tudtam mit írni, hihetetlenül rá voltam görcsölve, vezetett a megfelelési vágy. De aztán elpattant bennem valami, és hagytam, had pihenjen a történet, gondoltam ártani nem fog neki. Nem neveztem volna ezt az időszakot író válságnak, egyszerűen nem esett jól ezt a történetet továbbfűznöm. Miután már nem idegesítettem magam a következő rész kiagyalásával mindenképp kellett mást írnom, mert az életem nem lenne teljes írás nélkül. Szóval írtam. Hogy mit? Mindent. Épp mi esett jól. Ez rengeteget javított a hangulatomon, hogy azt tehettem, amit akartam, csak saját magamnak kellett megfelelnem, ami akkor épp elég volt. Ezek a történetek még mindig meg vannak a mobilomon - általában útközben, buszon, kocsiban, suliban, tehát épp mikor tört rám az írás - és nem is fogom őket soha kitörölni, mert szerintem elég jók lettek. Nem, ezeket nagy valószínűséggel nem fogom feltenni az internetre, mert ők a személyes picikéim, akiket meg szeretnék tartani magamnak. 

Aztán múlt hétvégén megtört a jég, éreztem a késztetést, hogy írjam tovább a Fearless - Intrépide történetét. Ha nem is olvassák sokan - ami nem gond-, DE míg egyetlen embert is érdekel az elmém sötét szegletéből származó agyszülemény, addig fogom írni. De ha senkit sem fog lekötni, ami nagyon is lehetséges, mondhatni várható lenne, lehet hogy akkor is folytatni fogom, mert nem akarom lefejezetlenül lezárni életem ezen fejezetét. Tudom, van mit fejlődnöm, de az írás közepette fejleszthetem az írástechnikámat is. 

Nem szeretném minden fejezetemhez külön odaírni, ezért most megteszem, hogy ne idegesítsek fel minden még halálra nem unott élőlényt. Ha valaki netán elolvasta az új fejezetet, akkor nagyon értékelném ha legalább a pipálnátok. Így tudom, hogy egyáltalán jó úton haladok-e, nem tértem-e le esetleg a jó ösvényről. A kommenteket meg sem szeretném említeni, mert azokat tényleg különleges alkalmakkal kapok csak. Ne féljetek elmondani a véleményeteket, akkor se ha az nem túl pozitív. Így meg tudjuk beszélni egymás között a félreértéseket.

Nem tudom mikorra várható új fejezet, nem ígérek semmit, mert akkor abból nem lesz semmi, maximum egy jól összecsapott, szenvedős rész.

                                 

Au revior! ♥

5. Fejezet - Promise

Sziasztok!;)

Meghoztam az 5. fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek, annak ellenére, hogy nekem nem tetszik annyira, szerintem nem lett a legjobb. Mivel a téli szünetben nem leszek elérhető, ha tudom hozom még vasárnapig a következő, 6. fejezetet. 

Ha mégsem tudnék hozni részt, akkor Kellemes Ünnepeket, és Boldog Új Évet kívánok minden egyes olvasómnak! 

Jó éjt!:)

*****

-...ezek voltak a kiegyezés utáni politikai viszonyok - fejeztem be magabiztosnak tűnve a mondandómat az érettségi bizottság előtt. Messziről nem voltam összeszedett, de anyáék mindig arra tanítottak, hogy a határozott emberek többre viszik, nem mellesleg jobban is szeretnek velük dolgozni. Így magabiztosságot öltöttem magamra, de azért nem annyit, hogy önteltnek tűnjek a előttük. Érdeklődve tekintgettem rájuk. 

- Köszönjük a beszámolódat, Petra. Az eredményt ugyanúgy megkaphatod, mint a többiek. Most menj, és küldd be a következőt - szólított távozásra az elnök, nem kevés komolysággal a hangjában. Próbáltam nem kimutatni a félelmemet, mert az elnök utóbbi hozzáfűznivalója megrémisztett. Nem a mondanivalója, hanem a hangjának a hideg, hűvös tónusa. Lehet, hogy nem a jó tételt mondtam el, ráadásul mosolyogva? Mi van ha összekevertem a Kiegyezést valamelyik másik hasonló tartalmú tétellel? Az cinkes lenne, nem? Azonban... A tekintetem összeakadt a legfiatalabb taggal a teremben, aki nyugtatóan mosolygott rám. Soha nem gondoltam volna, hogy egy könnyed mosolyka ilyen hatással lehet rám, mint ez. Nagyon megnyugtató volt, amitől úgy éreztem, hogy nem csesztem el mindent amit csak el lehet rontani. Ami viszont nem tetszett; hogy a srác - nem fogom leuramozni, mert egy-két évvel lehet idősebb nálam - mit keresett a teremben, egy emelt szintű történelem szóbelin, amikor teljesen biztos voltam benne, hogy ő még nem lehet tanár, a bizottság tagja még úgysem. Ez valami vicc? Mi ez a rendszer? Nyugi, végül is nem lett ez olyan rossz! 

Akkor sem szeretem, ha a kelleténél többet foglalkoznak velem. Nincs feltűnési viszketegségem. Apa mindig is azt mondta, hogy talán túlzottan is szégyenlős vagyok. Nem értek vele egyet. Csak nem tudok pia nélkül olyanokkal önfeledten szórakozni akiknek még csak a nevét sem tudom. Azt hitte, hogy viccelek. Mármint, hogy pia nélkül. Mintha nem tudná, hogy a fiatalok nem szörpöt szoktak szürcsölni a bulikban, hanem pálinkát, vodkát, vagy egyéb pikánsabb koktélokat. 

- Majd én bekísérem a következőt is, apa. Bízd csak rám - a fiú, akiről beszéltem, rákacsintott az elnökre. Apa. Aha, tehát innen fúj a szél! Már minden világos.

- Viszontlátásra! - próbáltam tisztelettudónak tűnni, de az nem olyan egyszerű, ha már az ajtó felé fordult srác hülye fejeket vág, vagy utánozza az apja arcmimikáját.  Rohadt vicces volt. Miután kikerültem a bizottság látóköréből kinyújtottam a nyelvem a srácra, aki csak sejtelmes vigyorral a szája sarkában kinyitotta nekem az ajtót. Hm, egy plusz pont a jóképűnek. Nem vagyok ám olyan naiv, tudom, hogy csak a fenekemet akarta lecsekkolni, de akkor is jól esett a gesztus. Mosollyal az arcomon léptem át a küszöböt. Mármint nem álmosollyal, hanem igazival, még ha nem is jött a teljesen szívből. A fiú beközvetítette a következő, számomra idegen lányt, aki majdnem elbukott az 5 méteren, amit a teremig tett meg. A győztesek vigyorával mosolyogtam rá, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy én már túléltem, és te is túl fogod élni minden bizonnyal. Apuci pici fia becsukta utána az ajtót, én pedig abba az irányba vettem az utam, amerre a női mosdót sejtettem. Onnan akartam felhívni Gabiékat és Amandát, hogy minden rendben, túléltem a dolgot, és nem is sikerült rosszul.

- Hé, hé hé...! - kapta el hátulról a könyökömet sármoska. Na igen, nem tagadom, nem néz ki rosszul a srác, de ha jól sejtem nem az én típusom. Magas, napbarnított bőrű, aranyszőke hajú és zöld szemű. Szerintem ő az egyik legszebb fiú, akit valaha láttam. De nem minden a külső. Petit sem csak a külseje miatt szerettem, hanem a belső értékei is nagyon fontosak voltak számomra.

- Hm? 

- Petra, igaz? Még be sem mutatkoztam. Balázs vagyok. 

- Örvendek Balázs - rávillantottam a fogsorom. Csak kedvességből tettem, nem mintha annyira bejött volna  nekem. Nem akartam, hogy rohanjon apucinak árulkodni, mert az egyik érettségiző lány kirakta  a szűrét. Tűrtem míg bírtam. 

De ott betelt a pohár, mikor a falhoz szorított, megszorította a fenekemet, és a pofája az arcomhoz közeledett. Próbáltam kiszabadulni a markaiból, de nem úgy tűnt, mint aki el akar engedni engem. Ütöttem a mellkasát ahogy bírtam, de nem bizonyultam elég erősnek hozzá. A könnyek gyűlni kezdtek a szememben.

- Engedj el! Kérlek! Nem is ismerjük egymást - gyakorlatilag könyörögtem neki, hogy ne erőszakoskodjon velem. Ez már nem vicces. Undorító. Mikor már a blúzom gombjai felett kalandoztak a kezei hatalmas csattanást hallottam a háta mögül, majd egy fél másodperc múlva Balázs eltántorodott mellőlem. Gyorsan arrébb mentem, majd rendbe szettem magam. Addigra megláttam a megmentőmet is, aki leszedte rólam ezt az őrültet. Ezer ember közül is megismerném őt. Nem mondom, hogy ő minden álmom jelen pillanatban, de akkor rettenetesen megörültem neki. Peti soha nem jöhetett volna jobbkor. Beütött Balázsnak egy hatalmasat, aki így a padlóra került. 

- Na mi van? Ennyire vagy csak képes? Gyerünk, tudsz te többet is! - ingerelte tovább Petit  a seggfej, akinek nem kellet többet mondani, azonnal reagált a hívó szavakra. Erre már nekem is közbe kellett lépnem.

- Peti! Hagyd békén! Nem éri meg az egészet. Mi van ha ez a seggfej bíróságra viszi az ügyet? - az utolsó mondatot belesuttogtam a fülébe, nem akartam ötleteket adni Balázsnak. - Hagyd az egészet. Nem ér annyit, úgy sem történt semmi komoly. 

- Petra, ezt nem mondhatod komolyan! Ha nem jelenek meg, ez a szarzsák megerőszakolt volna téged. Még hogy ne vegyem komolyan? Ugyan már! - idegesen elfordult Balázstól, gondolom így akarta lecsillapítani a zaklatottságát.

- Én feladom! Neked lesz a legrosszabb, ha nem térsz észhez. Utoljára mondom el; ÁLLJ LE!!

Átrontottam az épületen és berontottam az első üresen talált szobába, mint kiderült az ottani gimnázium fizikai előadójába. Semmi nem érdekelt. Egy kívánságom volt; nyugodt életet akartam. Miért mindig minden velem történik? Kettő hét sem telt el a Petivel való szakításunk óta, de már megint zűrzavarba kerültem. Ilyen az én formám! Amennyire tudtam összeszedtem magam, mint testben, mint lélekben és a bejárat felé vettem az irányomat. Majd otthonról felhívom anyát és Amandát is. Ebből nem akartam problémát csinálni. Azonban egy dologgal nem számoltam. Peti rám várt. Ezt már tényleg nem akarom elhinni! - sikított egy vékony hangocska legbelül.

- Figyelj,Peti! Most nincs kedvem beszélgetni. Haza szeretnék menni átöltözni és egy jó, forró zuhanyt venni. Meg tudod ezt érteni? Nagyon méltányolnám.

- Persze, persze. Csak egy dolgot szeretnék elmondani neked. Ezt jól jegyezd meg! - a nyomaték kedvéért a kezeit a két vállamra helyezte. - Az, hogy mi már nem vagyunk együtt, nem azt jelenti, hogy nem foglalkozok veled. Ugyanolyan fontos vagy nekem, mint voltál. Bármit megtennék érted. Szeretném ha ezt őszintén, szívből éreznéd - kedvesen végigsimított az arcomon, majd faképnél hagyott. Amit nem tudtam hova tenni : hittem neki. Nem tudom miért, talán az agyamra ment ez az egész szituáció, de hinni akartam neki.

Egy biztos: elegem van a pasikból!

*****

Ha tetszett a rész ne felejtsetek el komizni és pipálni. Tudjátok, egy írónak nagyon jól esnek a kritikák, legyenek akármilyenek. Egy számít : legyen szívből jövő.*-*

4. Fejezet - What doesn't kill you makes you stronger

Sziasztok!;)

Nem kevés késéssel, de meghoztam a 4.fejezetet. Nem tudom miért, de egyszerűen nem tudtam írni. Pedig volt egy-két nap, mikor még időm is lett volna rá. De az Isten se akart rávinni, hogy akár egyetlen egy sort is írjak. SŐT! Teljesen új sztorik cikáztak a fejemben, mind azt kiáltozva, hogy : 'Engem írj!!'. Többször neki is akartam kezdeni egy másik történetnek, de azokat nem akart publikálni. De nem tettem. Valami azt súgta, hogy ne tegyem, mert megéri ezt írni. Saját magam is szomorúbb lennék, ha nem írnám ezt a történetet. Így hát még mindig itt vagyok, senki nem szabadul meg tőlem. 

Jó olvasást!

*****

Emlékek. A világ legértékesebb dolgai. Amik soha nem fognak megváltozni. Nem igazán. Lehet hogy a rossz pillanatokkal a hátam mögött a tökéletes emlékekre is elborzadó fejjel emlékszem vissza, de maximum a csalódás tudja keservessé tenni egy kis időre a szép pillanatokat. Ha lenyugszol, és mindent, tényleg mindent átgondolsz akkor már nem fogod annyira szerencsétlennek érezni magad, hogy még az élet értelméről is elgondolkozol. Nem fogok hazudni senkinek, a tegnapi sokkban, amit Peti és Kinga okozott nekem többször is átfutott az agyamon, hogy ezek után minek tovább élni. Minek szenvedjem tovább ezt a keserves életet, ha senkire nem számíthatok, senki nem érdeklődik felőlem, szeret engem, gondoskodik rólam. Igen, tényleg fontolóra vettem, hogy bántsam magam. Vagy még annál is rosszabbat tegyek. Már fel is tápászkodtam a földről, és a fürdő felé vettem az irányt, mikor a tükörbe megpillantottam magam. Tényleg szarul festettem. Enyhe kifejezés. De kivételesen nem ez tett érdeklődővé. Hanem a pólóm, amit viseltem. Anyával vettük pár hónapja. Mivel ez a fazon mindkettőnknek jól áll, ezért kettőt vettünk belőle. Úgymond egy anya-lánya egyen póló. Sajnálatos, de ennek a pólónak kellet eszembe juttatnia, hogy nem dőlt az egész világom össze 2 személy miatt. Elszégyelltem magam. Hiszen úton voltam, hogy valami igazán szörnyű dolgot tegyek magammal. És én hülye nem gondoltam arra, hogy ha a szüleim, Gabi, vagy esetleg Ami mit szóltak volna ehhez az egészhez. A legrosszabb esetben talán holtan találtak volna rám. Lett volna esély rá. Biztos vagyok benne, hogy anyáék összeomlottak volna, és a fájdalom mellett, amit jelentett volna nekik a hiányom még magukat hibáztatták volna. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy még ők érezzék szarul magukat az én meggondolatlan hibám következménye miatt. Még ha jelen pillanat az élet gondolata sem tetszik, akkor sem tehetem meg, hogy csak saját magamra gondoljak. Rettenetesen önző dolog lenne. Ráadásul az nem is rám vallana. Engem nem így neveltek. Abban a pillanatban döntöttem el, hogy mit fogok tenni; felemelt fejjel fogom tovább élni az életem, és még csak meg sem adom az esélyt nekik, hogy kikészítsenek engem. Legalábbis nem kívül. Senki nem fogja tudni, hogy össze vagyok törve, hogy milyen őrületes gondolatok cikáznak a fejemben, mert nem engedem, hogy akárki megtudja őket. Nyilván rosszul érzem magam, hiszen alig 3-4 órája tudtam meg, hogy a legjobb barátnőm és a barátom, akit mindennél jobban szeretek megcsaltak engem. Akármit tettek, még mindig szeretem őket, bár azt kívánom, bár ne tenném. Egyik felem mindennél jobban el akarja felejteni őket, és a szerelem fogalmát is el szeretném rejteni, jó messze, benn az elmémben, azonban a másik, jelen pillanatban az erősebb énem azt sugallja, hogy te tegyem ezt. Érezni emberi dolog. Ha nem éreznék csalódottságot, fájdalmat az nem lenne normális. Akkor kéne igazán félnem. Mert az lennék amit mindig el szerettem volna kerülni. Egy számító, érzéketlen dög lennék, akinek  semmi nem számít, csak a saját kényelme. És ezt senki nem akarja, ugye? 

Végül összeszedtem az emlékek kézzel megfoghatatlan fájdalmas darabkáit, és úgy döntöttem, hogy ideiglenes -ki tudja mennyi időre- elraktározom őket az agyam egy részletébe, mondjuk úgy, hogy egy golyó- és tűzálló páncélszekrénybe, ahol nem fognak bántani senkit. Ha majd készen állok rá kinyitom ezt a páncélszekrényt, és még egyszer, utoljára, keserű íz nélkül a számban megint átgondolom őket. Véglegesen. 

Addig is van mit tennem:

1. Frissítsd fel magad egy hideg zuhannyal!
2. Takarítsd fel a szemetet, amit szétdobáltál a szobádban.
3. Pakolj össze, nem elég, ha csak a fényképeket dobod ki a kukába.
4. Egyél valamit, mert már több, mint egy fél napja nem ittál, ettél semmit.
5. Ha anyáék kérdezik, hogy mi a baj; mondd meg a teljes igazságot, holnap úgyis minden kiderülne, mivel nem mész el Kinga bulijára.
6. Feküdj le aludni.
7. Pihend ki magad, mert iszonyatosan hosszú nap van mögötted./Aludj sokáig.
8. Tanulj az érettségire.
9 És a legfontosabb: ÉLJ! 

*****

Ha tetszett a rész vagy éppenséggel problémáid akadnak vele, akkor komizz, pipálj, bármi jöhet!

3. Fejezet - Changes

Sziasztok!;)

Meghoztam a 3. fejezetet, és nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem vele. Nem mintha most elkezdhetnék kifogásokat gyártani, mert nem. egyszerűen csak nem volt időm írni. Örültem , ha aludni volt időm. Na de lássuk a részt!:)

*****

Könnyek záporától elmaszatolódott lenge alapsminkemet idegesen töröltem le a szemem alól. Belenézve a tükörbe egy teljesen összetört lányt láttam, aki talán soha többé nem fog őszintén mosolyogni. Már megint ez a fránya sírás! Utálok sírni!! Nincs rosszabb dolog attól, ha azért tekintenek téged gyengének, nem elégnek, mert sírni látnak. Felpillantva a tükörből a szemben lévő falat láttam meg. A memories falamat. A már-már émelyítően vidám fényképeket. Hála ennek megint leforgott a szemeim előtt az a bizonyos ominózus jelenet. 

Kezemben a fegyvernek tekinthető késsel sétáltam Kinga szobája felé, mert olyan hangok jöttek ki onnan, mintha valakit éppen gyilkolásznának. Aha. Majdnem. Döbbenetemben kiesett a markomból a kés, amire az aktus kellős közepén lévő Kinga és Peti felkapta a fejét. Soha életemben nem voltam még annyira meglepett. Én hülye! Még hogy valakit gyilkolásznak. A fülemben csengő sikítozás nem éppen azért kapott helyet, amit gondoltam. A hang az életemben két nagyon fontos ember bizalmának elvesztését jelenti. Gusztustalanok! Kinga - a legeslegjobb barátnőmnek vélt személy - és Peti - akit életem szerelmének hittem, és úgy gondoltam, hogy majd mi is olyanok leszünk, mint a bátyámék - egymás elégítették ki! Legalább takaró volt rajtuk, és nem kellett a teljes dolgot végig néznem. Akkor vettem észre, hogy sírok, mikor egy elszabadult könnycsepp - ami nem tehetett semmiről - ártatlanul lecsurgott az orromra, onnan pedig a pólómra. Feldúltam nyúltam utána. Életemben először, és ha jól gondolom utoljára nem érdekelt, hogy ki lát engem sírni. Kinga idegesen nézett Petire, aki viszont le sem vette a szemét a csalódott - nem is, inkább undorodott - kifejezésről, ami az arcomat tarkította. 

- Tudjátok, most nem tudom, hogy mit mondjak! 

- Figyelj, szívem, meg tu...

- Te engem ne szívemezz le, seggfej! - ordítottam rá. - Legszívesebben pofon vernélek mind a kettőtöket, már a tenyerem is viszket, de soha nem süllyednék le arra a szintre.

- Petra...

- Ó, fogd már be! - Üvöltöttem rá hevesen Kingára. - Mindig is féltékeny voltál rám, ha nekem meg volt valamim, ami neked kellett volna. A környezetemben mindenki többször mondta nekem, hogy kerüljelek el téged, mert te csak ki fogsz engem használni. Akkor csak beleröhögtem azok arcába, akik ezt merészelték nekem mondani a legjobb barátnőmről. Mindig is megvédtelek az ilyen szitukban, bárkivel leálltam vitatkozni rólad. Még a saját szüleimmel is!! Ilyenkor eljöttem hozzátok, és tudtam, hogy mindenki téved veled kapcsolatban. Éreztem. Tudod, lehet hogy igazam volt akkor. De azóta elteltek az évek. Nem tudom mikor romlott meg annyira a kapcsolatunk, hogy a hátam mögött néztek engem hülyének, de inkább nem is akarom tudni - a végén már mind a kettőjükkel zokogva kiabáltam. - Remélem most boldogok vagytok! 

- Petrus nem beszélhetnénk meg ezt a dolgot? - kérdezte aggódottan a barátom... vagyis a volt barátom. 

- Ha még egy lépéssel közelebb merészkedsz hozzám, esküszöm, hogy nem állok jót magamért! - óvatosan hátráltam az ajtó felé. - Soha többet nem szeretnélek titeket látni! - Ekkor már az ajtó mögül beszéltem hozzájuk. Egyre gyengébbnek éreztem magam. A lábaimon már csak nagy erőfeszítések árán tudtam megállni. Az utolsó szavakat, amiket a lábuk elé vetettem, már csak suttogtam: - Legalább annyi becsületesség lett volna bennetek, hogy a szemembe mondjátok a dolgot.

Erre már a felém araszoló Peti is megdermedt. Lehet csak akkor szembesült vele, hogy mekkorát csalódtam bennük. 

Zokogva fordultam meg, és dőltem neki a tükörnek, így pontosan A fallal szemben állhattam. Fájdalmamban nem tudtam mi tévő legyek, ezért hirtelen lekaptam az egyik közös fotónkat a falról, és dühömben darabokra tépkedtem. Csak mikorra a fa fényes felületére lehullott vettem észre, hogy a kedvenc közös képünket sikerült széttépnem. Akkor Petivel tökéletesen boldogok voltunk, és soha nem gondoltam volna, hogy így fogom végezni. Zokogva. A közös emlékeket megsemmisítve. Összetörten. 

Az a kép az évfordulónkon készült. A kedvenc helyemre vitt el. Oda ahol az első igazi randink volt. A Mátra aljában van egy gyönyörű erdős terület, ahol még egy patak is csordogál. Az a hely maga a tökély. Nem csináltunk belőle felhajtást, mert Peti is tudta, hogy nem szeretnék a világ központjában állni. Helyesbítenem kell. Csak az ő világa akartam lenni. Senki másé. De ő ezt láthatóan nem értékelte annyira, mint gondoltam volna.

Az idilli emlékképet megszakítva tisztára mint egy idegbeteg, annyira sírva, hogy még levegőt is alig tudtam venni szaggattam le a többi, fájdalmasabbnál fájdalmasabb, boldog képeket. Mire kevésbe voltam ideges, már az egész szobámat összetépett papírfecnik fedték. De ami a legjobban zavart, az a telefonom állandó csörgése volt. Az első néhányat még elnéztem, de a következőnél felkaptam a telefonomat, és meg sem nézve, hogy ki keres, mert mégis ki más hívna ennyiszer egymás után, elhajítottam, egyenesen a falnak a mobilt. A készülék nyekkenve ért le a földre. Tudom, hogy az nem tehet semmiről, de addig örülhetnek, míg nem rajtuk vezetem le a mérgemet. 

A könnycsatornáim teljesen kiszáradtak. Már csak hüppögni tudtam. Még megmozdulni sem voltam képes. A falnak dőlve kucorogtam. Mint egy szerencsétlen. Egy áldozat. Nem tudom mennyi idő telhetett el mióta hazaértem, de nem is érdekelt. Egyetlen egy dolog járt a fejemben. 

Mégis hogy tehették ezt velem?

*****

Ha tetszett, ne felejtsetek el pipálni, komizni.;)

2. Fejezet - Bad day

Sziasztok!

Meghoztam a 2. fejezetet, láthatjátok, lassan be fognak indulni az események. Remélem nem okozok senkinek sem csalódást. Jó olvasást!

Puszi, K.<3

*****

 Másnap reggel kicsit morcosan nyomtam ki az ébresztőmet, mert rossz előérzetem támadt a napra. Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy mi zajlott le bennem akkor, de valami miatt elszorult a gyomrom. Hülyeség! Mi baj történhetne? Hiszen már mindent elterveztem Kinga meglepijével kapcsolatban, nem mellesleg a szóbelikre is eléggé felkészültem már. A zuhany alatt állva megnyugtattam magam, hogy semmi nincs, amin fel kellene idegesíteni magam, mire minimálisan meg is tudtam nyugodni. 

Puha törülközőbe tekerve magam lebaktattam a konyhába, azzal a tervvel, hogy reggelit készítek magamnak, aminek neki is láttam volna, ha kész nem lett volna addigra az íncsiklandozóan illatozó étel. Már mindenki a konyhában ülve tömte magába a finom reggelit, amit gondolom anya készített. Mennyei! Amit anya csinált, az rossz nem lehet.

- Jó reggelt! - köszöntöttem a családomat, a hangulatomhoz képest vidáman. Mezítláb a bátyám széke felé vettem az irányt, mert a régi szokásunk szerint puszit nyomtam a feje búbjára. Elmosolyodott a kicsi, de számunkra fontos gesztusra. Én is szedtem magamnak egy tál mennyországot, viszont a vigyoromat nem tudtam eltüntetni az arcomról.

- Mi a helyzet, kislány? - érdeklődött Gabi. - Csak nem megszerezted a jövő heti érettségikre a válaszokat, amiért ilyen vigyori vagy? - ugratott.

- Első, nem, sajnos nem tudtam megszerezni a válaszokat, mivel szóbelik lesznek. Második, azért vagyok ennyire vigyori, mert több, mint egy éve ismét együtt látom az egész családot az asztal körül. 

- Jó, hogy eszembe juttatod, kislányom - nézett rám hálásan apa. - Majdnem elfelejtettem mondani neked, hogy tegnap lefoglaltuk a paintball pályát egy menetre, hogy megünnepelhessük a bátyád hazajöttét - kacsintott rám. Na igen. A mi családunkban nem a szokásos módon szoktunk ünnepelni. A Balogh család szokásává vált a sok év során, hogy valami izgi, érdekes programot csinálunk, nem pedig étterembe, vagy ilyen helyekre járunk együtt. Már voltunk máskor is paintballozni, nem ez lesz az első eset. De voltunk már extrémebb helyeken is. Például egyszer helikopterből ugrottunk ki. Akkor Gabi 18. szülinapját ünnepeltük. Az volt életem egyik legemlékezetesebb napja. Elégedetten pacsiztam le apával. Múltkor mi ketten egy csapat voltunk, és toronymagasan legyőztük anyáékat. Most sem lesz másképp.

- Alig várom! - kaptam be egy harapást. - Mikorra szervezted?

- Természetesen a jövő hét utánra. Azért nem mehet az érettségid kárára a szórakozás - komolyodott el fél pillanat alatt. Ilyen esetekben tudom, hogy nem érdemes vele vitatkoznom, így nem is tettem. Még beszélgettünk hétköznapi dolgokról, majd bocsánatot kérve felmentem a szobámba, mert a kora esti mozizás előtt mindenképpen szerettem volna még tanulni is. Így hát felkaptam egy kényelmes tanulós szettet és lehuppantam az asztalomhoz, átnézni a tételeket. A fejem zúgott a rengetek anyagtól. Úgy éreztem, hogy tudom az anyagot, de a lelkiismeretem nem hagyott élni engem. Arra jutottam, hogy az ölembe vettem a gitáromat, és elkezdtem pengetni egy könnyed dallamot, amire felénekeltem Hunyadi Mátyásról szóló töri tételt. Igen, felénekeltem. Sokkal könnyebben tudom ezzel a módszerrel megjegyezni a dolgokat. Akármit. Ijedtemben majdnem elejtettem a hőn szeretett hangszeremet a mobilom csörgésére. Izgatottan nyomtam be a hívásfogadás gombot a telefonomon, mikor megláttam, hogy ki is hív. 

- Szia, szépségem! - búgott bele a készülékbe Peti, amire hevesebben kezdett verni a szívem. A mi kapcsolatunk az az igazi első pillantásra szerelem volt. Emlékszem, mikor először találkoztunk nagyon próbálkozott nálam, ami nekem is imponált. Hiszen helyes, ha akar eszes is tud lenni, de ugyanúgy életvidám is. Immáron másfél éve járunk, de még most is elpirulok, ha valami szépet mond nekem. Na és a csókcsatákról nem is beszélve. Amit még nagyon szeretek benne, hogy nem sietteti velem a dolgokat, hanem addig vár rám amíg én nem érzem késznek magam a szüzesség kérdésben. 

- Szia! 

- Sajnos a mai mozit el kellene halasztanunk, szívem.

- Miért? Valami rossz történt? - ijedtem meg, mert nem jellemző rá, hogy csak úgy lemondjon egy randit. 

- Nem, nem történt semmi, csak anya megkért rá, hogy vigyázzak ma Zsófira. Apával mennek valahová, és állítása szerint nem viheti magával oda Zsófit - a hangja panaszos volt, amire elmosolyodtam.

- Ha szeretnéd átmehetek hozzád segíteni vigyázni Zsófira. Tudod, hogy milyen jól kijövök vele. Nagyon bírom a hugicádat - Zsófi, Peti húga 5 éves, és egy tünemény az a kislány. Mindig is ilyen kis tesót szerettem volna magamnak. 

- Hagyd. Elboldogulok vele egyedül is. Inkább töltsd az időt Gabival - ajánlotta fel, hiszen tudja mennyire szeretem a bátyám.

- Talán ezt fogom tenni. Úgy néz ki mind a ketten egy tesós napnak nézünk elébe.

- Na igen. Akkor majd Kinga buliján látlak, ugye? - kérdezte reménykedve.

- Igen, alig várom már - adtam meg a válaszomat.

*****

Sietősre vettem a lépteimet Kingáék háza felé menet. Ilyen az én szerencsém! - gondoltam magamban. ha nem lenne elég, hogy mára mindenki lepattintott engem, mondjuk észérvekkel, de akkor is (!), még az eső is zuhog, és az esernyőmet használni csak akkor tudnám, ha az éjszaka növesztettem volna plusz egy kart. Miután Peti lemondta a mozit, Gabit akartam rávenni egy tesós tevékenységre, de ő a Melindával kapcsolatos találkozót tervezgeti. Anyáék dolgoznak, Kinga ugye moziba ment a barátjával, Ami is a barátjával van, úgyhogy én teljesen egyedül maradtam. Délelőtt lefoglaltam magam a tanulással. Délután egy-két órát igénybe vett a Kinga ajándéka projekt, de utána szétuntam az agyam. Ezért most rohanok Kingáék házához, hogy a meglepetésemet kellőképpen meg tudjam szervezni a holnapi parti előtt. Nem, nem fogok betörni a legjobb barátomék házába. Van saját kulcsom hozzájuk, amivel bármikor megjelenhetek náluk, úgy boldogítva Kinga családját. Még otthon felhívtam a szüleit, hogy nem lenne-e gond, ha elmennék ma hozzájuk, úgy hogy a lányuk nincs otthon, mire azt a választ kaptam, hogy csak nyugodtan. És én éltem a lehetőséggel. 

Az ajtón bejutva nagy sóhajtás kíséretében óvatosan leraktam a gitáromat, és a többi cuccot az asztalra. A gitáromat még ma áthoztam, hogy ne holnap kelljen teljes buliöltözékben idáig elcipelnem, plusz a másik ajándékommal együtt. Igen, több ajándékkal készülök Kingának. Az első egy dal lesz, mialatt el fogom énekli neki, a falra lesznek kivetítve ezer éves képek a barátságunkról. Szerintem nagyon hangulatos lesz. Ezért jöttem ma el hozzájuk. Mivel itt lesz a buli, a dolgokat úgy fogom elrejteni, hogy Kinga még csak véletlenül se vegye észre őket, addig legalábbis, míg nem szükséges. Pakolászás közben hangokat véltem felfedezni a folyosó a hálószobák irányából. De hát nem lehet itthon senki. Kinga randizni van, a szülei dolgoznak, Kinga tesója, Balázs ha jól tudom Pesten van, egyetemen. Megint hallottam egy hangot, de most már jól kivehető volt, hogy egy lány sikkantását hallottam. Uram Atyám! Valaki van a házban! Bepánikolva a konyhaszekrényből felkaptam egy kést, és amilyen halkan tudtam, a folyosón a szobák felé vettem az irányomat. Lassan közelítettem, mert még nem tudtam pontosan, hogy honnan jönnek a hangok, de szerencsére(vagy nem?) egy hangosabb sikításból megtudtam, hogy Kinga szobájából hallhatom a hangokat. Szorosan megmarkoltam a kés nyelét, és egy minden mindegy mozdulattal felrántottam a szoba ajtaját.

Őszinte meglepettségemben a kés kiesett a kezemből, egyenesen le a márvány padlóra, amin hatalmasat csattant. Ha eddig nem bizonyosodtam volna meg abban, hogy kik vannak a szobában, most teljes mértékben megtekinthettem az enyémnél is döbbentebb arcokat, amint felkapták a fejüket a csörömpölésre. Most már sejtem, miért éreztem valami rosszat a mai nappal kapcsolatban reggel. 

Akkor nem akartam kikelni az ágyból.

Bár ne tettem volna...

*****

Ha tetszett (vagy éppenséggel) nem, akkor komizzatok és pipáljatok.:) *-*