Prológus

-Petra, annyira izgatott vagyok a buli miatt!!! - sikított bele a telefonba egyik legjobb barátnőm, Amanda. Szememet forgatva raktam egy kicsit messzebb a mobilomat a fülemtől. Ha ő elkezd valamiről áradozni... - Ami a legjobb, hogy Kinga a saját házukban csinálja, ott meg sok lehetőségünk van bulizni - Ez igaz, ismertem el magamban, miközben megálltam a piros lámpa előtt. Kingáék (a csapatunk harmadik, de nem utolsó örökös tagja) háza fantasztikusan jó. Jakuzzi, medence, csocsó és pingpong asztal, hatalmas hangszórók, amit ha maxra veszünk, az egész környék hallhat. 

-Az biztos, de a 18. szülinapnak meg is kell adni a módját. Alig várom, hogy én is betölthessem a bűvös évszámot. Gondolj bele, mennyivel több lehetőség fog előttünk állni. Nagykorúan jobban megbecsülnek téged az emberek....

-Ejj, valaki nagyon várja már a szülinapját! - szakított félbe Ami nevető hangja. 

-Miért, nehogy azt mond, hogy te nem várod! - kértem ki magamnak. Mint egy bulizós, őrült tinédzser, igen is várom, hogy eljöjjön az a bizonyos nap. 

-Jaj, te is tudod, hogy igen. De őszintén, nem annyira mint te.

-Ebben talán van valami... - nevettük el magunkat egyszerre, én egy régi emlékre visszaemlékezve, abból a korból, mikor még az volt a legnagyobb probléma, hogy mi lesz a délutáni mese az oviban. De arról fogalmam sincs, hogy Amit mi nevette meg ennyire, aminek hangot is adtam.

-Csak pont a kedvenc filmem megy a tévében, és tudod, milyen vagyok, ha erről van szó - igen, nagyon is tudom - gondoltam elmosolyodva. Arra már nem is merek gondolni, hogy a városban, mit gondolnak rólam az emberek, hogy vigyorogva, mint a tejbe tök majd' megszakadok a nagy csomó holmi hurcolásában. Mentségemre szóljon, hogy megjelent a szemeim előtt Ami, ahogy a filmet nézi, és annyira visong, hogy már levegőt is alig kap. 

Aztán egy sokkal komolyabb téma letörölte a mosolyt a számról.

-Te, Ami!! Tudom, hogy már túl vagyunk a nagyján, az érettséginek, de másfél hét múlva kezdődnek a szóbelik. Nehogy azt mondd nekem, hogy te filmeket nézel és balettozol egész nap... 

-Ne viccelj, már velem, Petra! - neki is elkomorult a hangja, de akkor sem hagyhatom, hogy azzal a sok céljával ne vegyék fel az egyetemre. - Nagyon jól tudod, hogy alaposan készülök a szóbelikre. Fontos nekem az egyetem, a továbbtanulás, hogy végre elkerülhessek innen, és ne én legyek majd a falusi lány. De én is megérdemlek egy kis pihenést, nem?!

-De, de. Figyi, ne haragudj, annyira igazad van. Különben sem kéne beleszólnom ebbe, hiszen ez a te életed. Csak mostanában annyira frusztrált vagyok. Alig van már 8-9 napom, hogy felkészüljek, bár már rohadt sokat tanultam rájuk, de mégis úgy érzem, hogy soha nem elég. Aztán ott van Kinga bulija is. Muszáj valami különlegessel készülnöm neki, hiszen már 3 éves korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Petiről meg már nem is beszélve... - hadartam el neki mindent, ami a szívemet nyomja. Egyből jobb lett. Nem vagyok az a 'mindent világgá kürtölök' lány, de a legjobb barátaimnak igenis jól esik kitárulkozni. 

-Mi lenne, ha átmennék hozzád este, és megbeszélnénk mindent töviről-hegyire? Akár még egy kis tanulás is beleférhet, ha túl leszünk a meglepi témán is... - ajánlotta fel Ami.

-Jól hangzik!! Ez nagyon rám férne. 8 körül?

-Okés. Hagylak, hadd végezd el a dolgaidat. Puszi addig is.

-Várlak, szia!! - szakadt meg köztünk a vonal. Hogy érdemeltem ki ilyen jó barátokat? Ami és Kinga bármit megtenne értem, de tényleg bármit. Annyira szeretem őket, mintha ikrek lennénk, vagy annál is jobban. 

Felpillantottam, hogy még mennyire lehetek messze hazulról. A belvárosból most értem ki a lakóövezet szélére, ami azt jelenti, hogy még úgy 10-15 perces közepes tempójú séta vár rám. Normál körülmények között imádok sétálni, akár hegyekben, akár a városban ; de a mai nap nem egy normál körülményes nap. Először is, június közelette révén délután kettő órakor gyakorlatilag hőgutát lehet kapni. Másrészt a hátamon a gitárral, a kezeimben meg a titkos meglepihez szükséges nem túl könnyű tárgyakkal elég nehéz megtennem több kilométeres sétákat. Legalább reggel megfelelően döntöttem mikor felkaptam magamra a ruháimat; ami egy lenge térd fölötti szoknya és egy még annál is lengébb barack színű rövid ujjú  pólóból állt. 

Hálát adva Istennek léptem át a kapunkat. Már csak pár lépés, és benn fogod találni magad a hűvös házban... - adtam erőt saját magamnak. Felbaktattam a lépcsőnkön, és a bejárati ajtó irányába vetettem magam. Zárva. A franc egye meg!!! Most kereshetem elő a kulcsaimat a táskám legmélyéről. Letettem a kezemből a fölösleges cuccokat, hogy előkereshessem a kulcsomat, amit nagyon nehezen találtam csak meg. Nem is én lennék, ha nem állnék a ház előtt vagy tíz percig....

Bejutva a házba egy váratlan vendég fogadott.