2014. április 25., péntek

7. Fejezet - Showtime




Ez a nap is eljött. A buli napja. Izgatott vagyok. Nem, ez nem a megfelelő kifejezés, amit kerestem. Nyugtalanság, zaklatottság jobban leírná, amit jelen pillanatban érzek, itt állva a bankett helyszíne előtti járdán. Egy kicsit feszengve  megigazítottam a ruhám, mert a tökéletes visszavágás gondolatától is elkap az idegbaj. Nem hiszem el, hogy ezt csinálom. 
Mikor kitaláltam az egészet nem lehettem teljesen észen, de főleg akkor nem, mikor elmondtam a bátyámnak és Aminak. Ha nem szólok nekik erről a hülye gondolatomról, akkor nem bátorítottak volna, vagyis nem kéne itt állnom. Ehelyett nyugodtan ülhetnék otthon a kényelmes kanapén, és ehetném a különféle édességeket. Persze az önostorozás sem maradna el,belőlem kiindulva. Ki vagyok én, hogy ne gondoljak arra, hogy mit ronthattam el, hiszen a szeretteim kihasználták a naivitásomat és önzetlen szeretetemet feléjük. 
De ne szaladjunk ennyire előre...

*****

Reggel próbáltam beadni a szüleimnek a nagy kétségbeesettségemben, hogy sajnálatos módon belázasodtam, kapar a torkom, nem kapok levegőt. Ők még csak-csak hittek nekem -jobban fogalmazva hinni akartak nekem, - de mikor Gabi megtudta az állbetegségemet, berontott a szobámba, és elkezdett velem veszekedni. Nem, nem kiabált és ordítozott, az nem az ő stílusa, inkább próbált észhez téríteni.
-Mi az Petra, megbetegedtünk? - kérdezte Gabi mindentudó módon.
-Igen - köhögtem erőltetetten. - Nem hallottad? Egész Heves megyében járvány van. Több ezren mennek naponta orvoshoz. Talán nekem is el kén...
-Petra, én ki vagyok?-szakított félbe.
-Gabi....
-A nevemet én is tudom, erre az egy részletre még én magam is emlékszem, hidd el. Pontosabban.
-Nem egészen értem mire gondolsz. Veled minden oké? Talán te is belázasodtál? -néztem meg a homloka hőmérsékletét kuncogva. Jó, jó, nem vagyok én annyira ostoba, de akkor jól esett vele hülyéskedni.
-Mindketten tudjuk, hogy ebben a szobában egyetlen egészségtelen élőlény tartózkodik, az pedig a kaktuszod.
-Hééé, ezt a hangsúlyt érdemlem betegen, fiatalember? -kérdeztem nevetgélve. - Egyébként mi baja lenne Leilának? 
-Petra, amióta hazajöttem senki nem foglalkozott vele.
-Ez nem igaz! - háborodtam fel.- Oké, talán egy-két napja nem adtam neki vizet, de könyörgöm, Leila egy kaktusz! Azért van ilyenem, hogy ne száradjon el. 
-Oké, ahogy gondolod. A te felelősséged. De mindketten tudjuk, hogy nem ezért jöttem fel a szobádba. Egy kicsit beszélgessünk. Mi a helyzet veled? Nem úgy volt, hogy ma megmutatod Kingáéknak, hogy mi lakozik benned? Miért döntöttél mégis a megfutamodás mellett? - kérdezte gyengéden.
Igen, talán megfutamodtam. De senki nem mondhatja, hogy nincs miért megfutamodnom, nem volt rá semmi okom. Nem tudom mennyien tudnák ezt megtenni a helyemben, amire én jelenleg készülök. Persze, van pár nálam jóval bátrabb, belevalóbb személy ezen a bolygón, de összességében egy hosszú és komoly kapcsolat a téma tárgya. És persze azt sem tekinthetjük semmiségnek, hogy az exem, aki megcsalt engem, még mindig birtokolja a szívemet. Teljesen, minden kétség ellenére. Viszont ami megijesztett, hogy nem csak a szerelem az, ami hozzá fűz engem. Nem, nem a csalódásra és bosszúra gondolok; azokon már túltettem magam, hanem a gyűlöletre. Egész életemben flúgosnak gondoltam azokat, akik folyton azt hajtogatták, hogy a szerelem és a gyűlölet mennyire közel van egymáshoz. Nem értettem. Hogy gyűlölhetném a szerelmemet? Teljesen értelmetlen volt az egész teória, legalábbis a bizonyos estéig. Aztán minden értelmet nyert. Akit a legjobban szeretsz tudod a legszenvedélyesebben gyűlölni. A baj csak az, hogy hiába gyűlölöm, amellett ugyanúgy szeretem őt, még ha tagadom is. Egy kicsit elkalandozhattam, mert a valóságba visszacsöppenve Gabi érdeklődve várt a válaszomra.
-Nem tudom. Talán mert félek. Igen, ez az. Félek; ha mind megjelenünk a bulin, abból nem sülhet ki jó. Én egyedül megyek, hiába lesz ott Amanda is, velük szemben egymagamra számíthatok csak. Elképzelem, ahogy Kinga rámemeli azt a gúnyos tekintetét, amivel azokat vizslatott, akiket nem bírtunk. Mindig az ő oldalán álltam - megjelent az első könnycsepp a szememben, ami egyetlen dolgot jelent; jön a többi is. - Erre hirtelen én lettem az ellensége. Nem csak Peti hiányzik, hanem a legjobb barátnőm is. Mindent együtt csináltunk. De nem kéne ezeket újra átvitatnunk, hisz te is ugyanolyan jól tudod, mint én. Aztán ott lesz Peti is, és elhiheted, nem lesz könnyű végignéznem, ahogy a tökéletes világukban rajtam röhögjenek.
-Gyere ide, hugi -húzott magához Gabi. Lehajtottam a fejem az ölébe, és ő nyugtatóan simogatta a hajam. - De ne gondolj egyből a legrosszabbra. Több évig voltatok állandóan együtt, talán odamennek majd hozzád bocsánatot kérni, vagy valami.

-Na, azt főleg nem szeretném. Már csak az kéne, hogy ők sajnáljanak engem! Annál nincs megalázóbb - zokogtam az ölébe. A farmerját teljesen eláztatta a könnyáradat. -Őszintén, már nem is annyira érdekel, hogy megmutassam nekik, nem törtem össze.
-Az egészet rosszul fogod fel, Petrus.  Ne azért csináld, hogy kielégíthesd a bosszúszomjadat, még ha te ezt nem is annak nevezed - szúrta közbe, mert érezte, hogy közbe akarok szólni.-Magad miatt tedd. Szerintem fontos lenne számodra, hogy saját magad számára bebizonyíthasd, ez nem a világ vége. Igen, szakítottál az első barátoddal. De, hé! Abban biztos lehetsz, hogy hiába volt ez az első szakításod, viszont még nem az utolsó. Annyi fiú fog még a kegyeidért versenyezni, hogy nem győzzük majd őket távolt tartani tőled apával - erre felnevettem, bár úgy hangzott, mintha felzokogtam volna. -Az első szerelem elmúlása a legnehezebb, és a leglassabban is tudsz rajta túllépni. De túl fogsz. Egy erős, gyönyörű, és nem mellesleg intelligens lány vagy. Ha ennyire hülyék voltak, hogy azt tették veled, akkor meg sem érdemlik azt, hogy a közeledben legyenek. Ezt vésd az eszedbe, rendben? - cirógatta meg a hajam.
-Nem tudom mit mondjak...
-Hát, annyi megteszi, hogy Gabi, te vagy a legjobb. Szeretlek.
-Tudod, hogy így van - komolyodtam el. - És nagyon-nagyon szeretlek. 
-Tudom, picur- egy puszit nyomott a fejemre, majd felállt, és az ajtó irányába ment. -Ja, jut eszembe! Bátorkodtam áthívni Amandát hozzád, hogy rakjon rendbe téged. Így mégsem mehetsz a bankettre, nemde?
-Gabi!
-Bocsi, de már nem mondom le. Az mégis hülyén venné ki magát, nem? - kinyújtottam rá a nyelvem, mire ő nevetve kioldalazott a szobámból.

*****

Négy órakor megjelent Amanda is a házunkban.
-Szia! - öleltem át, majd segítettem neki lerakni a sok holmiját. -A bankett nem 9-kor kezdődik?
-De...-mondta értetlenül
-Akkor miért kell már most készülődnünk?
-Ha tökéletesen akarsz megjelenni, már pedig úgy fogsz, akkor szükségünk lesz erre a pár órára. Ja, és én is itt fogok készülődni, ha nem gond.
-Ami, miért lenne? Ez így jobb is lesz, ketten. Tisztára mint egy amerikai filmben, ahol a csajok készülődnek a bálra.
-Jaja. Tök izgi, nem? Alig várom, hogy meglássalak a ruhádban.
-Én meg azt, amikor Áron először megpillantja majd az ő hercegnőjét, a gyönyörű ruhájában. El fog állni a lélegzete - a mosolyom olyan széles volt, mint régen. Legalább Ami kapcsolata tökéletes. Ennél most nem is kérhetnénk többet. És nem is várom el, hogy az ő kapcsolata is menjen tönkre. -Amióta Petivel szakítottunk feltűnően keveset beszélsz a saját kapcsolatodról. Ugye nem miattam? Én csak örülnék neki, ha Áronról beszélnél. Egyikünknek ugyanis boldognak kell lennie. 
-De ez téged nem zavar? Mert én teljes mértékben megértem, ha...
-Amanda, nincs semmi ha. Milyen barátnő lennék, ha a boldogtalanságodat kívánnám? Na, gyere ide! - jó szorosan megölelgettük egymást.
-Rendben, de most térjünk vissza a fontos dolgokra.... Nos, akkor te gyorsan zuhanyozz le, mosd meg a hajad, én addig kipakolom a cuccaimat - tolt be a fürdőmbe.
-Igen is, asszonyom! - kiáltottam ki a fürdőmből. 
A lehető leggyorsabban megfürödtem, negyed óra múlva már ott ültem a tükröm előtt, miközben ő a hajammal bűvészkedett.
A ruhámra való tekintettel, az én hajam hullámokba fog a hátamra omlani, míg Amiét egy kontyba csináltam meg, neki is a ruhája miatt. Az én egyszerű, de véleményem szerint annál szebb ruhámmal ellentétben, Ami ruháját káprázatos kövek díszítik. Ezért az alap haj, és alap, lenge smink számára. Viszont én nem jártam ilyen jól, ugyanis mindenképp "tetszettős" sminket kellet csinálnia, legalábbis Amanda szerint. Ezért én a vérvörös ruhámhoz vörös ajkakat és körmöket is kaptam. A végeredményért mindketten sokat küzdöttünk, de mindenki tudja, hogy a szépségért meg kell szenvedni.
Még elvégeztünk az utolsó simításokat magunkon, majd felvettük a magassarkúinkat, és a földszint felé vettük irányunkat.
-Lányok, mindketten csodaszépek vagytok -adott puszit nekünk anya. - Gabi, gyere, csinálj képet a lányokról
-Ez igazán nem szükséges -hadarta Ami.
-Na, mi az? Talán nem szeretnéd megörökíteni ezt a pillanatot? - kérdeztem kuncogva, mire oldalba bökött. Sokkal jobb kedvem lett, miután Ami átjött. Az ökörködéssel teljesen megnyugodtam, és feldobódtam. Igazán vártam az estét.

Képek, még a folyamat közben:

Képek a ruháinkról(enyém a vörös, Amié a barackos-rózsaszínes)




A hajunk:



*****

És most itt állok az előkelő hotel előtt, ahol a bankett lesz megtartva. Izgatott párok járkálnak ki-be. Én meg itt állok, mint egy szerencsétlen. Amanda egy étterembe ment találkozni Áronnal, és azután fognak jönni bulizni. Nem tudom mi történt velem, de nem bírom rávenni magam a bemenetelre. Egyszerűen lefagytam. Még öt percig nézhettem a szerelmes párocskákat, mikor a kis fekete táskámban megcsörrent a telefonom. Ez Vendel csengőhangja. Vendel apa egyik barátjának a fia. Ő 2 évvel idősebb nálam, és Pestre jár egyetemre, mérnöknek tanulom. Ő is a mi sulinkba járt, és ő volt az egyik legnépszerűbb srác. Nagyon szeretem őt, persze mint egy barátot. Szinte minden nyaralást együtt tölt a 2 család, tisztára olyanok  nekem, mintha már rokonok lennénk. 
-Igen?
-Szia Petra! Hol vagy?
-Szia Vendel! Jó hallani a hangodat. Rég nem beszéltünk - adtam hangot örömömnek. -Tudod, mint mindig, ebben az évben is most rendezték meg  a bankettünk....-egy érintés belém fojtotta a szót.-Mindjárt visszahívlak, oké? - fordultam meg miközben kinyomtam a telefonom. 
-Csatlakozhatok? - kérdezte szelíd mosollyal a mögöttem álló férfi.
-Úristen! Te hogy kerülsz ide? -kérdeztem totális sokk alatt állva, miközben ránéztem a telefonomra.
-Köszönöm kérdésed, megvagyok, és te szépséges hölgy? -kérdezte Vendel. Húsvér Vendel. Hogy-hogy termett itt? Nem tudom. De azt igen,hogy a legjobbkor jött.
-Bocsi, bunkó voltam. Ne haragudj... -gyorsan megöleltem. - De most komolyan, hogy kerülsz ide? Nem Pesten kéne lenned?
-Tulajdonképpen nem. Ilyenkor már nincs órám, úgyhogy hétvégére hazajöttem. De még a hét közepén, talán szerdán hívott Gabi, és elmondta, hogy mi a helyzet veled. Mindketten egyetértettünk, hogy jót tenne neked ha eljönnék veled a bankettre, így itt vagyok, természetesen mint lelki támasz. Plusz beverek egyet annak a hülye Peti gyereknek is -morogta, mire játékosan belebokszoltam a karjába. -Mindegy, nem is akarok rá gondolni. De te gyönyörű vagy, Petra - forgatott meg a tengelyem körül, mire kissé elpirultam.
Hiába szeretem még mindig Petit, azt azért nyugodt szívvel bevallatom, hogy Vendel nagyon jóképű. Szőke haja tökéletesen van belőve, kék szeme úgy ragyog az arcán, mint két kobalt, és a szája csábítóan húzódik minden egyes mosolya alkalmával. Mint a szőke herceg.
-Tehát, mi a terved, Vendel? -kérdeztem nagyon-nagyon kíváncsian. Az arcából semmit nem tudtam kifürkészni.
-Bemegyünk ebbe az ostoba buliba, és a valaha volt legjobb estét fogjuk belőle kihozni. Bízz bennem. Ja, és higgy nekem, mindenki minket fog nézni. Igen, még Petiék is. A fiúk mind irigyek lesznek rám, - megint elpirultam - a lányok meg természetesen rád.... - erre muszáj volt felnevetnem.
-Úgy látszik, te tényleg nem változtál semmit - kacagtam. -De ez jó! Annyira hiányoztál. Már vagy 3 hónapja nem találkoztunk....
-Nekem is hiányoztál Petra - komolyodott el egy pillanat erejéig. Ez a pillanat kemény 5 másodperc volt, én összefontam a karom a nyaka körül, ő pedig erősen szorított engem. Beszívtam finom illatát, majd a pillanat tovaszállt. -Na, gyerünk! mutassuk meg nekik kivel van dolguk!
-Showtime! - mondtam utoljára, majd felvedlettem a hűdeboldogvagyok arcomat.

2014. március 2., vasárnap

6. Fejezet - Revenge or not?


Sziasztok drágaságaim!:))

Megjöttem a hatodik résszel, aminek a megírására elég nehézkesen szántam rá magamat, de annál jobban esett megírnom.
Nem árulok el vele nagy titkot, mert már ugye említettem a múltkori posztomban - http://jesuisintrepide.blogspot.hu/2014/02/nem-tuntem-el.html -, hogy ezzel a sztorival párhuzamosan írok még egy másikat is. Na, azóta plusz egy jött a képbe és ha így haladok vele, lehet hogy az újat fel fogom rakni a netre. Még gondolkodom rajta, írok még hozzá egy két ötletet. Mindenképp értesíteni fogok mindenkit, ha netalántán új blogot nyitnák miatta, de az sem mostanában lesz szerény véleményem szerint.
Ezzel a történettel kapcsolatosan: most már nem tervezek három-négy hónapnyi szünetet kivenni, de nem ígérek heti egy részt, mert még mindig elég zsúfolt a magánéletem. 
Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.

Puszi:
K. ♥


*****


Mi a tökéletes bosszú? Féltékennyé tevés? Ugyan már. Esetleg ha leégetném őket mindenki előtt.... Nem, ez sem megfelelő. Mi lenne, ha.... Az érettségi óta a tökéletes bosszún agyalok. Mégis mi a francot kellene tennem, ami miatt észrevennék magukat. Habár jólesett a múltkori, amit Peti tett, hogy megvédett a szóbelin attól a seggfej sráctól - de magamtól biztos nem vallanám be, hogy imponált a törődése. Először, mert még azt gondolnák, hogy még mindig fülig szerelmes vagyok belé, és olyan hülye liba vagyok, hogy a megcsalás után is megbocsátanék neki. Másodjára pedig, hiába nem vagyok buta liba, a szerelem nem fog elmúlni egy csettintésre, akár akarom, akár nem. Azóta több százszor kívántam, hogy bárcsak elfeledkeznék róla, róluk, de ez nem így megy. Semmi pénzért nem mondanám el nekik, hogy rohadtul fáj, amit tettek, és a szívem több ezer darabra tört össze, amit ha nem is örökké, de egy bizonyosan hosszú ideig nem leszek képes a pontos, régi énjére összeilleszteni. Mint a puzzle, aminek hiányzik egy-két nélkülözhetetlen darabkája. Ez vagyok én. 

Minél többet töröm ezen a fejem, annál mélyebbre kezdek süllyedni. Ami a legszörnyűbb, ezt én magam vettem észre, kis felvilágosítással, de feltűnt. Belegondolni is szörnyű, hogy milyen keserű, bosszúszomjas emberré változhattam, ha ez már saját magamnak is feltűnt. De épp ezért még időben le szeretnék állni. Ki kell vernem a fejemből a bosszút. nem is kéne tudnom a jelentését a szónak. Egyáltalán létezik ilyen szó? - így kéne reagálnom, mikor valaki megkérdezi, hogy gondoltam-e rá. Szerencsémre van még két személy, akikkel merek őszintén beszélni, akikről tudom, hogy nem hagynának magamra, hogy egyedül süljek fel a nagy tervem közepette. Ami és Gabi. Igen, ők meghallgattak. Ami, a bosszút nem ismerő legjobb barátnőm, és a bátyám, aki az észérveket sorakoztatta fel előttem. 

- Ne süllyedj le mások szintére, Petrus! Te tudod a legjobban, hogy ez nem a te stílusod - aggódóan tekintett rám. Aggódóan. Akkor elgondolkoztam. Én eddig olyan hülye voltam!

A bátyámnak teljesen igaza van. Így az újabb, rosszabbnál rosszabb ötleteimet is el kellett vetnem. Miután letisztáztam a dolgokat a fejemben, hogy tulajdonképpen mit is akarok, rájöttem, hogy rossz irányba kezdtem kapirgálni. A gonosz indulatoktól megszabadulva egész frissnek éreztem magam. Nem hazudok, a történtek ugyanúgy szarul estek, de egy új szemszögből látva mindent másképp fogtam fel. Persze, nem volt szép amit tettek, de lehet hogy nem csak bennük van a hiba? Mi van ha én vagyok az egész dolognak az okozója? Ki tudja, lehet hogy szörnyű barátnő voltam Peti szemében, vagy rossz lb Kingáéban. Nem tudom. De ezt tőlük nem is akarom megtudni. Legalábbis egyenlőre. Meglátjuk mit hoz a sors. 

Egy dologban voltam biztos. A tökéletes visszavágásomban. Már nem hívom bosszúnak, mert újonnan nem is azt tervezek ellenük. Csak egy egyszerű visszavágás, amitől lehet hogy még jobban pofára fognak esni. Valószínűleg arra számítanak, hogy nem fogok megjelenni az utolsó közös évfolyambulin -Ez amolyan búcsú. Igen, a búcsú tőlünk a suli felé. Jó 4 évet töltöttünk el a gimiben, hiába akarná valaki letagadni. - Vagy ha be is toppannék, akkor kisírt szemekkel, összetörten, mint egy áldozati bárány, aki már érzi a vég eljövetelét. 
Erre várhatnak!! Igen, meg fogok jelenni a buliban. És igen, nagyszerűen fogom érezni magam.

A legjobb dolog amit tehetek ebben a helyzetben, anélkül, hogy leégetném , vagy egyszerűen leminősíteném magam egy kicsinyes bosszúval, hogy a világ legvidámabb embereként megyek el partizni. Meg fogom nekik mutatni, hogy nem törtem össze - legalábbis külsőleg úgy fog tűnni!!- és nem körülüttök forog minden gondolatom. Hanem nélkülük is ugyanolyan jól tudom érezni magam, sőt, sokkal jobban. Egyáltalán nincs rájuk szükségem, az a legjobb, hogy az egész incidens még most kiderült, nem akkor, mikor már elméletben az esküvőnket terveztem volna Petivel. Csak pozitívan.

****

Ez járt a fejemben azon a csütörtökön is, mikor Amival a plázába mentünk megvenni a tökéletes ruhát a bulira. Az egyik kedvenc butikunkban próbálgattuk a szebbnél szebb ruhákat. 

- Amanda! Segítenél becipzározni a ruhát? Mintha beakadt volna a csipke a cipzárba, vagy nem is tudom...- szóltam ki neki a fülkéből. Nem kaptam választ. Megismételtem a kérésemet, de megint semmi. Kénytelen voltam kimenni a fülkéből, és megkeresni a barátnőmet a hatalmas üzletben. Keresgélés közben megkértem az egyik személyzeti srácot, hogy cipzározza be nekem a ruhát, amit egy kis ügyetlenkedés után meg is oldott.Megköszöntem neki, majd tovább kutattam Ami után. Hát ez a lány meg hová tűnt?  Ez nem jellemző rá, gondoltam magamban. Megvontam a vállam, és visszaindultam a fülkék irányába. Aztán egy olyan személyt pillantottam meg a csinos ruhák között járkálni, akit mostanában szívesen elkerülnék. Kinga. Remélem Peti nincs itt vele, mert az elég cikis szitu lenne.... Próbáltam besliccolni a fülkébe, ahol a többi ruhámat hagytam, de meghallottam a nevemet a hátam mögül.




- Petra!! - olyan hangosra sikeredett ez a köszöntés, hogy szerintem a szomszédos boltból is idepillantottak egypáran. Kicsit félszegen fordultam hátra. De az arckifejezésem egyből megváltozott, és a szám is mosolyra húzódott, mikor jobban szemügyre vettem a lányt velem szembe. Nem Kinga volt az. Petra, mindenbe beleképzeled a dolgokat - mondaná a nagymamám. De azt be kell vallani, hogy a hasonlóság elég nagy közöttük. Mindketten magasak, modell alkatúak, és a hajszínük is egész hasonló messziről nézve.

- Hali, Zsófi! Mi van veled? Ezer éve - köszöntem oda neki én is. Zsófit az általánosból ismerem. Ott két évvel járt felettem, de jó kapcsolatba kerültünk, mert mind a ketten egy szakkörre jártunk. Énekre. Régi szép emlékek. - Hát te hova jár egyetemre?
- Pestre járok orvosira.... - és így tovább, és így tovább. Zsófiról tudni kell, hogy neki soha be nem állna a szája.... de így is van jól.




*****

Ha tetszett a rész, ne felejtsetek el komizni vagy pipálni, mert ez sokat jelent számomra!!:))

2014. február 3., hétfő

Nem tűntem el!!

Sziasztok!;)

Először is mindenkinek boldog, örömökben teli új évet kívánok! Teljesüljön minden kívánságotok, legyen minden tökéletes 2014-ben számotokra.

Tudom, decemberben hoztam utoljára részt, de van magyarázatom. Nem, nem raboltak el, kínoztak/öltek meg. Azt még decemberben megírtam, hogy ha a téli szünetig nem hozok újat a szünetben senki ne számítson újra. Ez sajnos így is történt. A szünet elejétől január közepéig még csak gép/internet közelben sem voltam, nemhogy részt tudtam volna hozni magánjellegű okok következtében. De addig is sokat törtem a fejem a blogon. A sztorin, hogy mit is akarok belőle kihozni. Mikor elkezdtem nagyon optimista voltam, arra gondolva, hogy igen, én minden héten hozok majd friss részt, és én tipikusan el nem tűnő blogger leszek. Ahogy tudjátok ez nem így történt. Nem csak a rengeteg- de tényleg(!)- tanulni való miatt, hanem egy másik oka is volt...

Nem tudtam mit kéne írnom. Valahogy nem érzem már magaménak a történetet. Igen, én találtam ki, alkottam meg a szereplőket, de az első pár fejezet után nem jött az ihlet. Pedig tényleg próbáltam. Pinkie promise! Az idő telt, és nem tudtam mit írni, hihetetlenül rá voltam görcsölve, vezetett a megfelelési vágy. De aztán elpattant bennem valami, és hagytam, had pihenjen a történet, gondoltam ártani nem fog neki. Nem neveztem volna ezt az időszakot író válságnak, egyszerűen nem esett jól ezt a történetet továbbfűznöm. Miután már nem idegesítettem magam a következő rész kiagyalásával mindenképp kellett mást írnom, mert az életem nem lenne teljes írás nélkül. Szóval írtam. Hogy mit? Mindent. Épp mi esett jól. Ez rengeteget javított a hangulatomon, hogy azt tehettem, amit akartam, csak saját magamnak kellett megfelelnem, ami akkor épp elég volt. Ezek a történetek még mindig meg vannak a mobilomon - általában útközben, buszon, kocsiban, suliban, tehát épp mikor tört rám az írás - és nem is fogom őket soha kitörölni, mert szerintem elég jók lettek. Nem, ezeket nagy valószínűséggel nem fogom feltenni az internetre, mert ők a személyes picikéim, akiket meg szeretnék tartani magamnak. 


Aztán múlt hétvégén megtört a jég, éreztem a késztetést, hogy írjam tovább a Fearless - Intrépide történetét. Ha nem is olvassák sokan - ami nem gond-, DE míg egyetlen embert is érdekel az elmém sötét szegletéből származó agyszülemény, addig fogom írni. De ha senkit sem fog lekötni, ami nagyon is lehetséges, mondhatni várható lenne, lehet hogy akkor is folytatni fogom, mert nem akarom lefejezetlenül lezárni életem ezen fejezetét. Tudom, van mit fejlődnöm, de az írás közepette fejleszthetem az írástechnikámat is. 

Nem szeretném minden fejezetemhez külön odaírni, ezért most megteszem, hogy ne idegesítsek fel minden még halálra nem unott élőlényt. Ha valaki netán elolvasta az új fejezetet, akkor nagyon értékelném ha legalább a pipálnátok. Így tudom, hogy egyáltalán jó úton haladok-e, nem tértem-e le esetleg a jó ösvényről. A kommenteket meg sem szeretném említeni, mert azokat tényleg különleges alkalmakkal kapok csak. Ne féljetek elmondani a véleményeteket, akkor se ha az nem túl pozitív. Így meg tudjuk beszélni egymás között a félreértéseket.

Nem tudom mikorra várható új fejezet, nem ígérek semmit, mert akkor abból nem lesz semmi, maximum egy jól összecsapott, szenvedős rész.

                                 
Au revior! ♥