Nem tűntem el!!

Sziasztok!;)

Először is mindenkinek boldog, örömökben teli új évet kívánok! Teljesüljön minden kívánságotok, legyen minden tökéletes 2014-ben számotokra.

Tudom, decemberben hoztam utoljára részt, de van magyarázatom. Nem, nem raboltak el, kínoztak/öltek meg. Azt még decemberben megírtam, hogy ha a téli szünetig nem hozok újat a szünetben senki ne számítson újra. Ez sajnos így is történt. A szünet elejétől január közepéig még csak gép/internet közelben sem voltam, nemhogy részt tudtam volna hozni magánjellegű okok következtében. De addig is sokat törtem a fejem a blogon. A sztorin, hogy mit is akarok belőle kihozni. Mikor elkezdtem nagyon optimista voltam, arra gondolva, hogy igen, én minden héten hozok majd friss részt, és én tipikusan el nem tűnő blogger leszek. Ahogy tudjátok ez nem így történt. Nem csak a rengeteg- de tényleg(!)- tanulni való miatt, hanem egy másik oka is volt...

Nem tudtam mit kéne írnom. Valahogy nem érzem már magaménak a történetet. Igen, én találtam ki, alkottam meg a szereplőket, de az első pár fejezet után nem jött az ihlet. Pedig tényleg próbáltam. Pinkie promise! Az idő telt, és nem tudtam mit írni, hihetetlenül rá voltam görcsölve, vezetett a megfelelési vágy. De aztán elpattant bennem valami, és hagytam, had pihenjen a történet, gondoltam ártani nem fog neki. Nem neveztem volna ezt az időszakot író válságnak, egyszerűen nem esett jól ezt a történetet továbbfűznöm. Miután már nem idegesítettem magam a következő rész kiagyalásával mindenképp kellett mást írnom, mert az életem nem lenne teljes írás nélkül. Szóval írtam. Hogy mit? Mindent. Épp mi esett jól. Ez rengeteget javított a hangulatomon, hogy azt tehettem, amit akartam, csak saját magamnak kellett megfelelnem, ami akkor épp elég volt. Ezek a történetek még mindig meg vannak a mobilomon - általában útközben, buszon, kocsiban, suliban, tehát épp mikor tört rám az írás - és nem is fogom őket soha kitörölni, mert szerintem elég jók lettek. Nem, ezeket nagy valószínűséggel nem fogom feltenni az internetre, mert ők a személyes picikéim, akiket meg szeretnék tartani magamnak. 

Aztán múlt hétvégén megtört a jég, éreztem a késztetést, hogy írjam tovább a Fearless - Intrépide történetét. Ha nem is olvassák sokan - ami nem gond-, DE míg egyetlen embert is érdekel az elmém sötét szegletéből származó agyszülemény, addig fogom írni. De ha senkit sem fog lekötni, ami nagyon is lehetséges, mondhatni várható lenne, lehet hogy akkor is folytatni fogom, mert nem akarom lefejezetlenül lezárni életem ezen fejezetét. Tudom, van mit fejlődnöm, de az írás közepette fejleszthetem az írástechnikámat is. 

Nem szeretném minden fejezetemhez külön odaírni, ezért most megteszem, hogy ne idegesítsek fel minden még halálra nem unott élőlényt. Ha valaki netán elolvasta az új fejezetet, akkor nagyon értékelném ha legalább a pipálnátok. Így tudom, hogy egyáltalán jó úton haladok-e, nem tértem-e le esetleg a jó ösvényről. A kommenteket meg sem szeretném említeni, mert azokat tényleg különleges alkalmakkal kapok csak. Ne féljetek elmondani a véleményeteket, akkor se ha az nem túl pozitív. Így meg tudjuk beszélni egymás között a félreértéseket.

Nem tudom mikorra várható új fejezet, nem ígérek semmit, mert akkor abból nem lesz semmi, maximum egy jól összecsapott, szenvedős rész.

                                 

Au revior! ♥