6. Fejezet - Revenge or not?

Sziasztok drágaságaim!:))

Megjöttem a hatodik résszel, aminek a megírására elég nehézkesen szántam rá magamat, de annál jobban esett megírnom.

Nem árulok el vele nagy titkot, mert már ugye említettem a múltkori posztomban - http://jesuisintrepide.blogspot.hu/2014/02/nem-tuntem-el.html -, hogy ezzel a sztorival párhuzamosan írok még egy másikat is. Na, azóta plusz egy jött a képbe és ha így haladok vele, lehet hogy az újat fel fogom rakni a netre. Még gondolkodom rajta, írok még hozzá egy két ötletet. Mindenképp értesíteni fogok mindenkit, ha netalántán új blogot nyitnák miatta, de az sem mostanában lesz szerény véleményem szerint.

Ezzel a történettel kapcsolatosan: most már nem tervezek három-négy hónapnyi szünetet kivenni, de nem ígérek heti egy részt, mert még mindig elég zsúfolt a magánéletem. 

Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.

Puszi:

K. ♥

*****

Mi a tökéletes bosszú? Féltékennyé tevés? Ugyan már. Esetleg ha leégetném őket mindenki előtt.... Nem, ez sem megfelelő. Mi lenne, ha.... Az érettségi óta a tökéletes bosszún agyalok. Mégis mi a francot kellene tennem, ami miatt észrevennék magukat. Habár jólesett a múltkori, amit Peti tett, hogy megvédett a szóbelin attól a seggfej sráctól - de magamtól biztos nem vallanám be, hogy imponált a törődése. Először, mert még azt gondolnák, hogy még mindig fülig szerelmes vagyok belé, és olyan hülye liba vagyok, hogy a megcsalás után is megbocsátanék neki. Másodjára pedig, hiába nem vagyok buta liba, a szerelem nem fog elmúlni egy csettintésre, akár akarom, akár nem. Azóta több százszor kívántam, hogy bárcsak elfeledkeznék róla, róluk, de ez nem így megy. Semmi pénzért nem mondanám el nekik, hogy rohadtul fáj, amit tettek, és a szívem több ezer darabra tört össze, amit ha nem is örökké, de egy bizonyosan hosszú ideig nem leszek képes a pontos, régi énjére összeilleszteni. Mint a puzzle, aminek hiányzik egy-két nélkülözhetetlen darabkája. Ez vagyok én. 

Minél többet töröm ezen a fejem, annál mélyebbre kezdek süllyedni. Ami a legszörnyűbb, ezt én magam vettem észre, kis felvilágosítással, de feltűnt. Belegondolni is szörnyű, hogy milyen keserű, bosszúszomjas emberré változhattam, ha ez már saját magamnak is feltűnt. De épp ezért még időben le szeretnék állni. Ki kell vernem a fejemből a bosszút. nem is kéne tudnom a jelentését a szónak. Egyáltalán létezik ilyen szó? - így kéne reagálnom, mikor valaki megkérdezi, hogy gondoltam-e rá. Szerencsémre van még két személy, akikkel merek őszintén beszélni, akikről tudom, hogy nem hagynának magamra, hogy egyedül süljek fel a nagy tervem közepette. Ami és Gabi. Igen, ők meghallgattak. Ami, a bosszút nem ismerő legjobb barátnőm, és a bátyám, aki az észérveket sorakoztatta fel előttem. 

- Ne süllyedj le mások szintére, Petrus! Te tudod a legjobban, hogy ez nem a te stílusod - aggódóan tekintett rám. Aggódóan. Akkor elgondolkoztam. Én eddig olyan hülye voltam!

A bátyámnak teljesen igaza van. Így az újabb, rosszabbnál rosszabb ötleteimet is el kellett vetnem. Miután letisztáztam a dolgokat a fejemben, hogy tulajdonképpen mit is akarok, rájöttem, hogy rossz irányba kezdtem kapirgálni. A gonosz indulatoktól megszabadulva egész frissnek éreztem magam. Nem hazudok, a történtek ugyanúgy szarul estek, de egy új szemszögből látva mindent másképp fogtam fel. Persze, nem volt szép amit tettek, de lehet hogy nem csak bennük van a hiba? Mi van ha én vagyok az egész dolognak az okozója? Ki tudja, lehet hogy szörnyű barátnő voltam Peti szemében, vagy rossz lb Kingáéban. Nem tudom. De ezt tőlük nem is akarom megtudni. Legalábbis egyenlőre. Meglátjuk mit hoz a sors. 

Egy dologban voltam biztos. A tökéletes visszavágásomban. Már nem hívom bosszúnak, mert újonnan nem is azt tervezek ellenük. Csak egy egyszerű visszavágás, amitől lehet hogy még jobban pofára fognak esni. Valószínűleg arra számítanak, hogy nem fogok megjelenni az utolsó közös évfolyambulin -Ez amolyan búcsú. Igen, a búcsú tőlünk a suli felé. Jó 4 évet töltöttünk el a gimiben, hiába akarná valaki letagadni. - Vagy ha be is toppannék, akkor kisírt szemekkel, összetörten, mint egy áldozati bárány, aki már érzi a vég eljövetelét. 

Erre várhatnak!! Igen, meg fogok jelenni a buliban. És igen, nagyszerűen fogom érezni magam.

A legjobb dolog amit tehetek ebben a helyzetben, anélkül, hogy leégetném , vagy egyszerűen leminősíteném magam egy kicsinyes bosszúval, hogy a világ legvidámabb embereként megyek el partizni. Meg fogom nekik mutatni, hogy nem törtem össze - legalábbis külsőleg úgy fog tűnni!!- és nem körülüttök forog minden gondolatom. Hanem nélkülük is ugyanolyan jól tudom érezni magam, sőt, sokkal jobban. Egyáltalán nincs rájuk szükségem, az a legjobb, hogy az egész incidens még most kiderült, nem akkor, mikor már elméletben az esküvőnket terveztem volna Petivel. Csak pozitívan.

****

Ez járt a fejemben azon a csütörtökön is, mikor Amival a plázába mentünk megvenni a tökéletes ruhát a bulira. Az egyik kedvenc butikunkban próbálgattuk a szebbnél szebb ruhákat. 

- Amanda! Segítenél becipzározni a ruhát? Mintha beakadt volna a csipke a cipzárba, vagy nem is tudom...- szóltam ki neki a fülkéből. Nem kaptam választ. Megismételtem a kérésemet, de megint semmi. Kénytelen voltam kimenni a fülkéből, és megkeresni a barátnőmet a hatalmas üzletben. Keresgélés közben megkértem az egyik személyzeti srácot, hogy cipzározza be nekem a ruhát, amit egy kis ügyetlenkedés után meg is oldott.Megköszöntem neki, majd tovább kutattam Ami után. Hát ez a lány meg hová tűnt?  Ez nem jellemző rá, gondoltam magamban. Megvontam a vállam, és visszaindultam a fülkék irányába. Aztán egy olyan személyt pillantottam meg a csinos ruhák között járkálni, akit mostanában szívesen elkerülnék. Kinga. Remélem Peti nincs itt vele, mert az elég cikis szitu lenne.... Próbáltam besliccolni a fülkébe, ahol a többi ruhámat hagytam, de meghallottam a nevemet a hátam mögül.

- Petra!! - olyan hangosra sikeredett ez a köszöntés, hogy szerintem a szomszédos boltból is idepillantottak egypáran. Kicsit félszegen fordultam hátra. De az arckifejezésem egyből megváltozott, és a szám is mosolyra húzódott, mikor jobban szemügyre vettem a lányt velem szembe. Nem Kinga volt az. Petra, mindenbe beleképzeled a dolgokat - mondaná a nagymamám. De azt be kell vallani, hogy a hasonlóság elég nagy közöttük. Mindketten magasak, modell alkatúak, és a hajszínük is egész hasonló messziről nézve.

- Hali, Zsófi! Mi van veled? Ezer éve - köszöntem oda neki én is. Zsófit az általánosból ismerem. Ott két évvel járt felettem, de jó kapcsolatba kerültünk, mert mind a ketten egy szakkörre jártunk. Énekre. Régi szép emlékek. - Hát te hova jár egyetemre?

- Pestre járok orvosira.... - és így tovább, és így tovább. Zsófiról tudni kell, hogy neki soha be nem állna a szája.... de így is van jól.

*****

Ha tetszett a rész, ne felejtsetek el komizni vagy pipálni, mert ez sokat jelent számomra!!:))