5. Fejezet - Promise

Sziasztok!;)

Meghoztam az 5. fejezetet. Remélem tetszeni fog nektek, annak ellenére, hogy nekem nem tetszik annyira, szerintem nem lett a legjobb. Mivel a téli szünetben nem leszek elérhető, ha tudom hozom még vasárnapig a következő, 6. fejezetet. 

Ha mégsem tudnék hozni részt, akkor Kellemes Ünnepeket, és Boldog Új Évet kívánok minden egyes olvasómnak! 

Jó éjt!:)

*****

-...ezek voltak a kiegyezés utáni politikai viszonyok - fejeztem be magabiztosnak tűnve a mondandómat az érettségi bizottság előtt. Messziről nem voltam összeszedett, de anyáék mindig arra tanítottak, hogy a határozott emberek többre viszik, nem mellesleg jobban is szeretnek velük dolgozni. Így magabiztosságot öltöttem magamra, de azért nem annyit, hogy önteltnek tűnjek a előttük. Érdeklődve tekintgettem rájuk. 

- Köszönjük a beszámolódat, Petra. Az eredményt ugyanúgy megkaphatod, mint a többiek. Most menj, és küldd be a következőt - szólított távozásra az elnök, nem kevés komolysággal a hangjában. Próbáltam nem kimutatni a félelmemet, mert az elnök utóbbi hozzáfűznivalója megrémisztett. Nem a mondanivalója, hanem a hangjának a hideg, hűvös tónusa. Lehet, hogy nem a jó tételt mondtam el, ráadásul mosolyogva? Mi van ha összekevertem a Kiegyezést valamelyik másik hasonló tartalmú tétellel? Az cinkes lenne, nem? Azonban... A tekintetem összeakadt a legfiatalabb taggal a teremben, aki nyugtatóan mosolygott rám. Soha nem gondoltam volna, hogy egy könnyed mosolyka ilyen hatással lehet rám, mint ez. Nagyon megnyugtató volt, amitől úgy éreztem, hogy nem csesztem el mindent amit csak el lehet rontani. Ami viszont nem tetszett; hogy a srác - nem fogom leuramozni, mert egy-két évvel lehet idősebb nálam - mit keresett a teremben, egy emelt szintű történelem szóbelin, amikor teljesen biztos voltam benne, hogy ő még nem lehet tanár, a bizottság tagja még úgysem. Ez valami vicc? Mi ez a rendszer? Nyugi, végül is nem lett ez olyan rossz! 

Akkor sem szeretem, ha a kelleténél többet foglalkoznak velem. Nincs feltűnési viszketegségem. Apa mindig is azt mondta, hogy talán túlzottan is szégyenlős vagyok. Nem értek vele egyet. Csak nem tudok pia nélkül olyanokkal önfeledten szórakozni akiknek még csak a nevét sem tudom. Azt hitte, hogy viccelek. Mármint, hogy pia nélkül. Mintha nem tudná, hogy a fiatalok nem szörpöt szoktak szürcsölni a bulikban, hanem pálinkát, vodkát, vagy egyéb pikánsabb koktélokat. 

- Majd én bekísérem a következőt is, apa. Bízd csak rám - a fiú, akiről beszéltem, rákacsintott az elnökre. Apa. Aha, tehát innen fúj a szél! Már minden világos.

- Viszontlátásra! - próbáltam tisztelettudónak tűnni, de az nem olyan egyszerű, ha már az ajtó felé fordult srác hülye fejeket vág, vagy utánozza az apja arcmimikáját.  Rohadt vicces volt. Miután kikerültem a bizottság látóköréből kinyújtottam a nyelvem a srácra, aki csak sejtelmes vigyorral a szája sarkában kinyitotta nekem az ajtót. Hm, egy plusz pont a jóképűnek. Nem vagyok ám olyan naiv, tudom, hogy csak a fenekemet akarta lecsekkolni, de akkor is jól esett a gesztus. Mosollyal az arcomon léptem át a küszöböt. Mármint nem álmosollyal, hanem igazival, még ha nem is jött a teljesen szívből. A fiú beközvetítette a következő, számomra idegen lányt, aki majdnem elbukott az 5 méteren, amit a teremig tett meg. A győztesek vigyorával mosolyogtam rá, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy én már túléltem, és te is túl fogod élni minden bizonnyal. Apuci pici fia becsukta utána az ajtót, én pedig abba az irányba vettem az utam, amerre a női mosdót sejtettem. Onnan akartam felhívni Gabiékat és Amandát, hogy minden rendben, túléltem a dolgot, és nem is sikerült rosszul.

- Hé, hé hé...! - kapta el hátulról a könyökömet sármoska. Na igen, nem tagadom, nem néz ki rosszul a srác, de ha jól sejtem nem az én típusom. Magas, napbarnított bőrű, aranyszőke hajú és zöld szemű. Szerintem ő az egyik legszebb fiú, akit valaha láttam. De nem minden a külső. Petit sem csak a külseje miatt szerettem, hanem a belső értékei is nagyon fontosak voltak számomra.

- Hm? 

- Petra, igaz? Még be sem mutatkoztam. Balázs vagyok. 

- Örvendek Balázs - rávillantottam a fogsorom. Csak kedvességből tettem, nem mintha annyira bejött volna  nekem. Nem akartam, hogy rohanjon apucinak árulkodni, mert az egyik érettségiző lány kirakta  a szűrét. Tűrtem míg bírtam. 

De ott betelt a pohár, mikor a falhoz szorított, megszorította a fenekemet, és a pofája az arcomhoz közeledett. Próbáltam kiszabadulni a markaiból, de nem úgy tűnt, mint aki el akar engedni engem. Ütöttem a mellkasát ahogy bírtam, de nem bizonyultam elég erősnek hozzá. A könnyek gyűlni kezdtek a szememben.

- Engedj el! Kérlek! Nem is ismerjük egymást - gyakorlatilag könyörögtem neki, hogy ne erőszakoskodjon velem. Ez már nem vicces. Undorító. Mikor már a blúzom gombjai felett kalandoztak a kezei hatalmas csattanást hallottam a háta mögül, majd egy fél másodperc múlva Balázs eltántorodott mellőlem. Gyorsan arrébb mentem, majd rendbe szettem magam. Addigra megláttam a megmentőmet is, aki leszedte rólam ezt az őrültet. Ezer ember közül is megismerném őt. Nem mondom, hogy ő minden álmom jelen pillanatban, de akkor rettenetesen megörültem neki. Peti soha nem jöhetett volna jobbkor. Beütött Balázsnak egy hatalmasat, aki így a padlóra került. 

- Na mi van? Ennyire vagy csak képes? Gyerünk, tudsz te többet is! - ingerelte tovább Petit  a seggfej, akinek nem kellet többet mondani, azonnal reagált a hívó szavakra. Erre már nekem is közbe kellett lépnem.

- Peti! Hagyd békén! Nem éri meg az egészet. Mi van ha ez a seggfej bíróságra viszi az ügyet? - az utolsó mondatot belesuttogtam a fülébe, nem akartam ötleteket adni Balázsnak. - Hagyd az egészet. Nem ér annyit, úgy sem történt semmi komoly. 

- Petra, ezt nem mondhatod komolyan! Ha nem jelenek meg, ez a szarzsák megerőszakolt volna téged. Még hogy ne vegyem komolyan? Ugyan már! - idegesen elfordult Balázstól, gondolom így akarta lecsillapítani a zaklatottságát.

- Én feladom! Neked lesz a legrosszabb, ha nem térsz észhez. Utoljára mondom el; ÁLLJ LE!!

Átrontottam az épületen és berontottam az első üresen talált szobába, mint kiderült az ottani gimnázium fizikai előadójába. Semmi nem érdekelt. Egy kívánságom volt; nyugodt életet akartam. Miért mindig minden velem történik? Kettő hét sem telt el a Petivel való szakításunk óta, de már megint zűrzavarba kerültem. Ilyen az én formám! Amennyire tudtam összeszedtem magam, mint testben, mint lélekben és a bejárat felé vettem az irányomat. Majd otthonról felhívom anyát és Amandát is. Ebből nem akartam problémát csinálni. Azonban egy dologgal nem számoltam. Peti rám várt. Ezt már tényleg nem akarom elhinni! - sikított egy vékony hangocska legbelül.

- Figyelj,Peti! Most nincs kedvem beszélgetni. Haza szeretnék menni átöltözni és egy jó, forró zuhanyt venni. Meg tudod ezt érteni? Nagyon méltányolnám.

- Persze, persze. Csak egy dolgot szeretnék elmondani neked. Ezt jól jegyezd meg! - a nyomaték kedvéért a kezeit a két vállamra helyezte. - Az, hogy mi már nem vagyunk együtt, nem azt jelenti, hogy nem foglalkozok veled. Ugyanolyan fontos vagy nekem, mint voltál. Bármit megtennék érted. Szeretném ha ezt őszintén, szívből éreznéd - kedvesen végigsimított az arcomon, majd faképnél hagyott. Amit nem tudtam hova tenni : hittem neki. Nem tudom miért, talán az agyamra ment ez az egész szituáció, de hinni akartam neki.

Egy biztos: elegem van a pasikból!

*****

Ha tetszett a rész ne felejtsetek el komizni és pipálni. Tudjátok, egy írónak nagyon jól esnek a kritikák, legyenek akármilyenek. Egy számít : legyen szívből jövő.*-*